Harmincnegyedik hét – Snarky Puppy

Néhány évvel ezelőtt hallottam először a Snarky Puppy-t. Jól emlékszem az izgalomra, a meglepetések sorozatára, arra a pezsdítően friss, derűs hangulatra, amit előidézett. Persze, hogy emlékszem, hiszen minden alkalommal ugyanezt a hatást produkálja azóta is. A kedvenceim közül válogattam egy csokorra valót remélve, hogy aki ismeri, szívesen átéli újra, aki pedig eddig lemaradt róla, ezúttal nem hagyja ki. Hihetetlenül szórakoztató és teljességgel megunhatatlan. Örömteli perceket kívánok!!

Hétfő – Shofukan (We Like it Here 2014)

Kapcsolódó írás itt

Kedd – Quarter Master (groundUP 2012)

Kapcsolódó írás itt

Szerda – Ready Wednesday (Tell Your Frineds 2010)

Ez valami olyan, amit az ember addig el se tud képzelni, amíg nem hallja a saját fülével. Legalább három féle stílus keveredik a számban, de sok-sok apró hangszerelési ötlet is fűszerezi folyamatosan. És mégse tűnik tákolmánynak. Nem tudod igazán megmondani, mi az a fonál, amire fel lehet ezt fűzni, de érzed a létezését. Percenként esel ámulatba, egyrészt a hangszeres felkészültség, másrészt a végtelenül gazdag invenció hallatán. A latinos alaptémát előlegzi a zongora bevezető. Erre a hátasra pattan fel a vonóskar, akik később egy romantikus filmjelenetbe illő háttérzenével lepnek meg. Aztán zongora-dob-basszus-Hammond káprázatos szólóköre sodor magával, és újabb hirtelen váltással kapcsolódnak vissza a vonósok. És vége megint a zongorával…de miért? – én még hallgatnám.

Csütörtök – Achafayala (Sylva 2015)

Lehet, hogy sokan nincsenek oda a bigband zenéért, de szerintem az egyik legvonzóbb hangzást, ami valaha is kitaláltak szaxik, trombiták, harsonák arzenálja tudja adni. Ezen az albumon a Metropol Orchestra társul a Puppy mellé. És itt aztán lehet tobzódni, eszméletlen dögös a basszusharsonák által indított és a többi rezekkel meg a dobbal dúsított alaptéma. Persze a swinges karakter itt is meg van bolondítva egy kis kortárs jazzel, mintha hirtelen az előttünk pergő régimódi film, néha neonszínekbe váltana. Az a megdöbbentő a Puppynál mindig, hogy miként tudnak ezek az egymástól sokszor jó távol eső színek, karakterek, stílusok mégis együttműködni, mi több szervesülni. Ahogy a befejező szakasz fuvolákra emlékeztető hangzása ráoldódik, lecsendesíti, elmossa az előzményeket anélkül, hogy meg nem történté tenné.

Péntek – Lingus (We Like it Here 2014)

Kapcsolódó írás itt

Szombat – Becca Stevens, I Asked (Family Dinner Volume 2 2015)

A bevezetőt hallgatva egész másra számítasz, mint ami később történik. Jól esik ez a tisztán akusztikus kezdés. A gyönyörű női hang mintha összeszedné, egységbe foglalná a kíséret foszlányait, a vonósok és a gitár rövid hangjait, amelyek nélküle csak céltalanul potyognának szét. Aztán szinte kirobban az első refrén, megérkezik a basszus regiszter is, és épp ezt az értelmező összekapcsolást erősíti meg. A második verse gazdagabb hangszereléssel bontakozik ki, hogy a refrén már el tudjon jutni a tetőpontra. Eddig megvolnánk, szép, de ebben azért semmi különös nincs nagyjából bárki megcsinálta volna. Ami miatt ez a szám mégis a különleges kategóriába került nálam az az utolsó szakasz. Már a második verse alatt beindul, de csak a refrén után bontakozik ki az a fura ritmikus hümmögés, ami a befejező szakaszt jellemzi. Egyrészről nem igazán tudod eldönteni, hogy ez kérdés vagy helyeslés, mert folyton változtatja. Másrészről viszont roppant izgalmas az a villódzó felület, amit az ütősökkel és a szintivel együtt létrejön. Bájos, sejtelmes, talányos – csuda finom

Vasárnap – Palermo (Culcha Vulcha 2016)

És itt egy olyan szám, aminek komponálása nem Legue nevéhez kötődik. De az argentin percussion játékos Marcelo Woloski is nagyon érti ám a dolgát. A tamok dobbanó ütéseivel gyújtja be ezt a nótát, izzón, lassan parázslik fel, dúsul egy káprázatos felület, aztán észre sem veszed, hogy mikor kap lángra a dallam a szintin. És ez így megy tovább erősödik és halkul, ahogy egyik vagy másik játékos levegőhöz juttatja. Gyönyörű, fényes, tiszta fúvós és billentyűs dallamok, zengő basszusok, és ó, az a mesés ütős hangzás. Olyan természetességgel történik minden, hogy eszedbe se jut, hogy ez esetleg meg lenne írva. Meg végül is az egyetlen, ami valóban számít, hogy milyen hatást kelt ez a hallgatóban. És hát gondolom nincs vita – ez lenyűgöző…

One Reply to “Harmincnegyedik hét – Snarky Puppy”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s