Huszonnyolcadik hét

Mike Stern – Leni’s Smile (Voices 2001)

Van abban valami csodálatosan otthonos, ahogy ez a szám megszólal, annak az odaadásnak, vagy elfogadásnak a hangján, amit a szeretteink mosolya ihlet (Leni, Stern felesége). A bevezető még nélkülözi a mély regisztert, a simogató, csengő-bongó ütős felülethez csatlakozik a játékos zongora-gitár motívum, és az ének kedves, szinte becéző dallama. A refrénben leheletfinom puhasággal megérkező basszus (természetesen Bona) még jobban kidomborítja ezt a bársonyos karaktert. A szólók pedig fürge futamaikkal, mint megannyi újabb cirógatás játszadoznak érzékeinkkel. Mennyire tökéletesen el kell találni a hangszínt és tempót, hogy ez a felszabadultság és nyugalom megszülessen. Kívánom mindenkinek, hogy ilyen családi hangulatba térhessen haza!

John McLaughlin – Panditji (Black Light 2015)

Bela Fleck & The Flecktones – Flight of the Cosmic Hippo (1991)

Hát ha valaki, akkor Bela Fleck tökéletesen tudja mi a dögös. Wooten meg méltó társa ebben,  nagy szerencsénkre itt együtt tolják. Az egyik pillanatban úgy érzed ez nem is olyan ördöngösség, a következő percben meg rádöbbensz, hogy az egész mögött ott feszül a kőkemény professzió. És nem csak a szakma, de a szám is úgy feszül ki, mint a drótkötél, amin a négy kötéltáncos egyensúlyoz. Lukas az egész , imbolyog , inog és mégsem esik szét. Halált megvetően bátor, hiszen ki merne ennyire egyszerű zenével előállni (Blues-dallam és kíséret semmi több). Közben meg halálosan könnyed, és persze ironikus. Íme,  a zseniális négy bohóc-artista  ízig-vérig szórakoztató mutatványa, sírunk nevetünk, vagy inkább a nevetéstől sírunk. Tisztelt Nagyérdemű! Tessék, csak tessék!…

 

Trilok Gurtu – Palmistry (Tabla Beat Science 1999)

Lyle Mays –  Before You Go (Street Dreams 1988)

Avishai Cohen – Remembering (At Home 2005)

Snarky Puppy – Quarter Master (groundUP 2012)

Olyan ez a szám mint egy anatómiai oktatóbábu. Ahogy egymás után lépnek be a szólamok, tökéletesen látszik, hogyan épül fel a téma. És később is ez a kristálytiszta szerkesztés uralkodik. Az egész sodrást persze a ritmusszekció hozza létre, pontosabban a gazdag ütőskar. Az, ahogy az egész át van komponálva az igazán jó bigband-ek jutnak eszembe, mindenkinek grammra ki van mérve a feladat és nem hibázik. Amikor a szám derekán kiszáll a dob és egyedül maradnak fúvósók szinte az extázisig hevülten, olyan mintha valami new orleans-i kocsmában zajlana. Úgy érzed, régről ismered ezt a hangzást, s mégis valahogy nem ugyanaz. A Snarky Puppy mestere annak, hogy miként lehet csupa ósdinak tűnő alapanyagból zavarba ejtően eredetit, ötleteset, pezsdítőt és frisset létrehozni.

One Reply to “Huszonnyolcadik hét”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s