Charlie Parker – Ornithology (Bird 1964)
Kenny Garrett – Seeds From The Underground (Seeds From The Underground 2012)
Egyszer valaki agresszívnak és szókimondónak nevezte Kenny Garrett szaxofonjátékát. Nem vitatkozom, az biztos hogy nem teketóriázik, bátran vállalja érdes, senki máséhoz nem hasonlítható hangját. Csapata pedig nagyon biztos kézzel alapozza meg ezt az egyéni hangvételt. Az album egyébként, úgy hírlik Garrett életenek számos fontos alakja előtt tiszteleg, mint pl. Roy Haynes, vagy Jackie McLean. Jó kis latinos muzsikák, meg épp az az életöröm, ami Garrett zenéjét annyira kellemessé varázsolja. Szóval alkalomadtán érdemes az egészet meghallgatni.
Art Blakey – Politely (Concert At Saint Club Germain 1958)
Mathias Eick – June (Skala 2011)
Ez nagyon szép. Van valami megrendítően emberi és teljességgel közvetlen abban, ahogy a norvég trombitás srác a hangszerével bánik. Sőt, a zongora folyamatos mozgása, meg az a földöntúli csillogású hárfa együtt mesél valamilyen titkos történetet. Nekem erről mindig a honvágy jut eszembe, de az a fajta, amelyik rögtön meg is vigasztalódik, hiszen a valóságban is megtalálja a szépséget. Mint például ez a gyönyörűséges dal.
Joe Zawinul – Caribbean Anecdotes (World Tour 1998)
Danielson & Fresu – Drexciya (Summerwind 2018)
Ez is azok közé szösszenetek közé tartozik, amik arra jók, hogy megcsinálják az ember napját. Semmi komoly – egy kedves, talán nem is kifejezetten emlékezetes dallam, ötletes, ritmikus kíséretre ültetve. Mégis Fresu és Danielson tolmácsolásában hihetetlenül üdítő, testet-lelket finoman átmozgató, apró gyöngyszem válik belőle. Munka közben, egy kávé mellé, szívől ajánlom. Tüneményes.
Cory Henry – Someday We’ll All Be Free (Gotcha Now Doc 2012)
Notes 