Pat Metheny – Another Life (Speaking Of Now 2002)
Nagyon messziről, valahonnan a semmiből indítja Metheny az intrót, eltelik egy fél perc mire az ember egyáltalána tonalitásra ráérez . Aztán témában valami merőben új és elképesztő dolog bontakozik ki. Az ahogy Metheny, egyébként épp abban az időben felfrissült csapata a többszólamú vokális motívumot előadja szinte földöntúli. Bonáról persze tudtuk, hogy csodálatosan énekel, de hogy Antonio Sanchez is (aki szintén új a doboknál, és hát azóta is együttmuzsikálnak Methenyvel) Ahogy váltakoznak a témák és az improvizatív szakaszok emelkedik az egész zenei felület a szférák magasába. Mire Lyle Mays szólójához érkezünk, már rég nem éri a lábunk a földet, valahol a felhők között járunk. Aztán lecsendesül és eltűnik és Te mit tehetnél jobbat, minthogy meghallgatod újra és újra, mert nem lehet betelni vele.
Redman, Mehldau, McBride & Blade – Right Back Round Again (Round Again 2020)
Return To Forever – The Romantic Warrior (The Romantic Warrior 1976)
Snarky Puppy – Gemini (Culcha Wulcha 2016)
The Bad Plus & Wendy Lewis – Comfortably Numb (Live in Concert 2012)
Be kell vallanom nem vagyok valami nagy Floyd rajongó, de itt azért mégis, már ami az eredeti számot illeti is, valami egészen kivételes dologról van szó. A kinti világról, amit esélyünk sincs megélni, és hagyjuk, hogy fájjanak a kirekesztettség által ejtett sebek, mert ez a fájdalom csak, ami életben tart. A Bad Plus döbbenetes interpretációjában, ha lehet, még elementárisabban száguld a dallam körül a világ. Egyszerűen káprázatos, ahogy az eredeti harmóniák és dallamfordulatok talajáról indulva, és végig megtartva a koncepciót, a végsőkig viszik a fokozást. (A zongorától, Ehtan Iverson, totál kész vagyok.) És mi történik utána, ott marad a fájdalomban össze-vissza tört lélek (teljesen tonalitás nélkül) és egy választása van: felkelni és újra szembenézni. (Ja és Wendy Lewis zseniális!)
McCoy Tyner – One For Honor (Horizon 2007)
Roberto Fonseca – 80’s (Yo 2012)
Notes 