Marcus Miller – Blast (Free 2007)
Oly sokféle basszusgitár sound közül, számomra különösen kedves az a hangszín, ahogy Miller játszik. Egyszerre kemény és érzékeny, az egész zenei folyamatot uralja a basszus, és ettől mintha nem is füllel vagy aggyal hallgatnánk, hanem zsigerileg hangolódunk rá a lüktetésére. Ebben a számban amúgy, saját elmondása szerint, Isztambul és New York zajait komponálja össze. Halljuk is a dallam keleties, fűszeres fordulatait és a kíséret pulzáló dobbanásait. Az egész rendkívül plasztikus és karakteres, felpezsdít és átmelegít.
Pat Metheny – Minuano (Still Life (Talking) 1987)
Amikor a Minuano első hangjai felcsendülnek, sosem tudom eldönteni, hogy szomorú vagy vidám. Mintha a brazil hűvös szél, amelyről a címét kapta, egyszerre lenne borzongató és frissítő. Lebegő dallamai, nyílt akkordjai különösen hangzanak, de fokozatosan fény és derű járja át őket, és mire a bevezetőből kibontakozik a valódi téma, már nyoma sincs a kezdeti borongós karakternek. Egészen furcsa, hogy koncerten épp ezt a bevezetőt nem szokták játszani, pedig annyira csodálatosan készíti elő a témát, ami ezek után még csillogóbban, fenségesebben robban elő. Egyszerre komoly és játékos, végtelenül sokszínű és egyszerű. Gazdagon hangszerelt felületei, pazarul ritmizált részletei és az egész sodró tempója újra és újra bámulatba ejt.
Mahavishnu Orchestra – Vital Transformation (Inner Mounting Flame 1971)
Miles Davis – Splach (Splach 1986)
Mike Stern – Coupe The Ville (Big Neighborhood 2009)
Keith Jarrett – The Windup (Belonging 1974)
Asszem azért kicsit beteg, aki egy ilyen témát ki bír találni, mármint jó értelemben. Abban az értelemben, amit akkor használunk, amikor igaziból szóhoz se jutunk. 1974-et írunk és Keith Jarrett European Quartet-je először készít lemezt. Kétség sem férhet ahhoz, hogy van egymásnak és a világnak mondanivalójuk. A Windup nekem pl. azt üzeni, hogy van olyan befejezés, ami egyben kezdet is. És micsoda kezdet! Halált megvető bátorsággal veti bele magát az észvesztő tempóba és az őrültek szerencséjével (vagy kicsit realisztikusabban a döbbenetes hangszeres tudás okán) ússza meg ép bőrrel a hangzáport. Hogy melyikük elborultabb, azt én a szólók alapján se nagyon tudom eldönteni, de az félfüllel is lejön, hogy imádják, amit együtt csinálnak.
És közben persze mi is megkapjuk a magunkét. Derű – életöröm – energia! Imádom!
Shakti – La danse du bonheur (Handful of Beauty 1977)
Ha valami, akkor ez a darab tökéletesen megmutatja mi az imádni való az indiai zenében. Történetesen az, hogy egyszerre képes tündöklően virtuóz és sajátosan meditatív lenni. A Shakti sok szempontból etalon. Ha túljutsz a hangzás idegenségén és megszokod a negyedhangos, nyugati fülnek talán kissé bizonytalan intonációs környezetet, egyszerre csak kezded észrevenni, hogy az egész egy csodálatos organizmussá formálódik. Ahogy a téma bemutatásában a szitár szerepére eggyé olvad gitár és hegedű szín; ahogy a gitár (McLaughlin) különös, konstans harmóniái vezetik és megtámasztják a vadul csapongó hegedű (L. Shankar) improvizációt; ahogy a tabla (Zakir Hussain) egy árva szempillantásig se hagyja nyugodni a tempót. Ó az a tempó!! Hagy lehet valami ennyire fürge anélkül, hogy hajszolt lenne. Be kell valljam, számomra az egész Shakti jelenség maga a csoda.
Snarky Puppy – Achafayala (Sylva 2015)
Lehet, hogy sokan nincsenek oda a bigband zenéért, de szerintem az egyik legvonzóbb hangzást, ami valaha is kitaláltak szaxik, trombiták, harsonák arzenálja tudja adni. Ezen az albumon a Metropol Orchestra társul a Puppy mellé. És itt aztán lehet tobzódni, eszméletlen dögös a basszusharsonák által indított és a többi rezekkel meg a dobbal dúsított alaptéma. Persze a swinges karakter itt is meg van bolondítva egy kis kortárs jazzel, mintha hirtelen az előttünk pergő régimódi film, néha neonszínekbe váltana. Az a megdöbbentő a Puppynál mindig, hogy miként tudnak ezek az egymástól sokszor jó távol eső színek, karakterek, stílusok mégis együttműködni, mi több szervesülni. Ahogy a befejező szakasz fuvolákra emlékeztető hangzása ráoldódik, lecsendesíti, elmossa az előzményeket anélkül, hogy meg nem történté tenné.
Notes 