Jaco Pastorius – Jazz Street (Jaco Pastorius 1986)
Ismerve, nem ismerve Pastorius munkásságát, az szerintem mindenkinek elsőre is feltűnik, hogy milyen eszméletlen tisztán játszik. És nem csak a kristályos intonációt értem ezalatt, hanem a technikailag kifogástalan hangszerkezelést, a tökéletesen kimunkált hangszínt, a hihetelenül pontos ritmikát éa mindezeken túl persze azt a laza – megkockáztatom – eleganciát, amivel az egész muzsikát tálalja a hallgató számára. Nem gondolnám, hogy a mondanivalónak ezúttal túl nagy feneket kellene kerítenünk, nyugodtan rábízhatjuk a kellemes hangulat megteremtését Pastorius és társai, profi muzsikus-kezeire.
Kenny Garrett – Beyond The Wall (Beyond The Wall 2006)
Miguel Zenon – Tipico (Tipico 2017)
Mathias Eick – Fargo (Midwest 2015)
Brad Mehldau Trio – Great Day (Seymur Reeds The Constitution 2018)
Bevallom elég sok fejtörés után sem vagyok biztos benne, hogy mitől olyan zseniális Mehldau minden hangja. Mindegy, hogy popzenéhez (jelen esetben McCartney), vagy Bachhoz nyúl, saját témát ír, vagy feldolgozást készít. Az egyik fő motívum biztosan az, hogy akármit is játszik, mindig maradéktalanul átjön a saját egyénisége: szédületes szakmai tudás, és virtuozitás, érett komolyság és egy árnyalatnyi melankólia. Meg valami törékeny finomság és visszafogottság. A Great Day-hez is olyan simogató szeretettel fordul. Kezeik között (mert bizony a trió másik két tagja is lenyűgöző) apró energia-gyöngyökké formálódnak a hangok, amit észrevétlenül viszel el magadban. Az biztos, hogyha ezt meghallgatod, lesz valami igazán király a napodban.
Herbie Hancock – D Trane (Directions Of Music 2002)
Trilok Gurtu – Peace Of The Five Elements (The Beat Of Love 2001)
Notes 