III Huszonegyedik hét – All That Bass

Jaco Pastorius

Donna Lee (Jaco Pastorius 1976)

Nem hiszem, hogy fura természet ide, vagy oda, bárki is kétségbe merné vonni, hogy Pastorius volt az, aki a basszusgitárt szólóhangszerré nemesítette. Aki megmutatta a kortársak és az utókor számára ennek a hangszernek a távlatait és kiterjesztette a lehetőségeit . Nincs ma olyan basszer, akire ne lett volna valamilyen hatással, és bizony másik hangszeresek is merítenek a stílusából bőségesen. Tonnányi játéktechnikai ötlete, hogy csak néhányat említsünk közülük: érintő nélküli hangszer (1962 Fender), amit Bass of Doom-nak hívott, pengetési és balkéz technikák, effektek és újfajta harmonikus gondolkodás sok éve inspirálja a jazz-zenészeket és a nem jazzistákat is. Ezen felül pedig excenrtikus egyénisége folyton mozgásban tartotta a zenét és a színpadot is. Elképesztő zenész, akinek munkássága felbecsülhetetlen érték (akárhogy is végezte szegény).

Continuum (Jaco Pastorius 1976)

Kapcsolódó írás itt

Richard Bona

Live in Jazzlandia 2011

Bonáról már nagyon-nagyon sokszor volt itt szó. Talán nem is tudok újat mondani róla. De ha a basszusgitározásáról beszélünk, egy dolog mindenképpen teljesen egyedivé és utánozhatatlanná teszi. Nem ismerek olyan basszert, aki képes volna úgy elénekelni a szólóját, ahogy ő teszi. Ez a jelenség még egy valamire rávílágít, mégpedig arra, hogy körülbelül mennyire van fejben ott az improvizáció közben, amikor hajszálpontosan ugyanazt játssza és énekli… Na ez páratlan!

Djombwe/I Wish/Trains (Bona Makes You Sweet 2008)

Kapcsolódó írás itt

Victor Wooten

Funky D (Live Studio 2019)

Wooten az játékos, aki nagyjából mindent tud erről a hangszerről és ezen a hangszeren, de ezzel messze nem elégszik meg. Határokat feszeget, kapukat tár ott, ahol mások csak a falakat látják. Ki hinné, hogy ez a srác, akiben sosem nyugszik a kiváncsiság, a kisérletező kedv, már bőven elmúlt ötven. Zenéjével, ötleteivel minduntalan meg tudja lepni az embert. És ő az, aki pl. Pastorius-szal ellentétben szeret tanítani, megosztva azt a mérhetetlen tudást, amit az 50 év zenélés felhalmozott (kétéves korától tanult zenélni). Talán nem a lelki mélységekért szeretjük, de hogy ő az egyike a legkirályabbaknak, ahhoz nem fér semmilyen kétség.

The Lesson (Palmystery 2008)

Kapcsolódó írás itt

Marcus Miller

I’ll Be There (Renaissance 2012)

Millerről is szólt már néhány mese itt a blogon, hiszen számos dolog miatt zártam a szívembe. Például, hogy ő volt az első igazán világklasszis basszusgitáros, akit hallottam. A másik persze az az utánozhatatlanul dögös sound, amin játszik. A harmadik pedig az, hogy ő örökölte a Tutu-t. Meglehet, a régebbi dolgai sokaknak jobban bejönnek, de abban biztos lehetsz, hogy vele nem fogsz mellé, ha úgy tetszik, csúcsminőségre váltasz jegyet.

What Is Hip – Live in Lugano 2008

Kapcsolódó írás itt

Michael Legue

& FORQ – Lenburu (Batch 2015)

League esetében talán jogos is lehetne a felvetés, hogy mi dolga ebben a listában, hiszen ő talán nem a szó szoros értelmében vett virtuóza a hangszernek. De! Egyrészt ez a bejegyzés az én kedvenceimről szól, másrészt pedig, ha azt is latba vesszük, hogy mint zenekarvezető és komponista, producer és multiinstrumentalista mit kezdett a nagy elődök hagyatékával, úgy gondolom, hogy nagyon is méltó örököse annak az innovatív muzsikus szellemiségnek, amit Pastorius-ék (ő is kb. minden hangszeren tudott) képviseltek, de ez esetben akár Millert vagy Wootent is tekinthetjük mesternek. Amúgy League játékában szerintem az az igazán fantasztikus, hogy csapatának a Snarky Puppy-nak egyszerre tud vezetője, motorja és legfőbb támasza lenni a legösszetettebb zenei folyamatokban is. Egy szó mint száz én nagyon bírom.

Hadrien Feraud

Rumeurs (Hadrien Feraud 2007)

Ha úgy vesszük Hadrien Feraud egy újabb szép példája annak, hogy Pastorius mekkora hatással van az emberekre. A 80-as években született francia srác először ugyanis dobos szerett volna lenni, de amint 12 évesen megismerkedett minden basszerek atyamesterének játékával, rögtön átnyergelt a basszusgitárra. Jól tette, hiszen észvesztően tehetséges, és mellé megvan benne az a kitarás és szorgalom, ami a legnagyobbak közé emeli. Mostanra már McLaughlintól Corea-ig, össze is hozta jónéhányukkal a sors. Magam részéről a Zawinul Legacy Band és a Spirit Fingers kötelékében hallottam róla először, ahol mindannyiszor bizonyította milyen fantasztikusan virtuóz szólista, és mennyire önzetlen csapatjátékos. Lehengerlően szellemes stílusát tavaly ősszel Borlai Gergő és Scott Kinsey társaságában csodálhattuk meg a BJC-ben. Mindent tud amit egy basszusgitárosnak tudni kell és nem fél használni. Zseniális, hallgassátok!

Linley Marthe

& Soriba Kouyaté – Bani (Live in Monreaux 2003)

A mauriciuszi Linley Marthe azok közé a muzsikusok közé tartozik, akik örökké a sáját útjukat járják. Eleve autodidakta módon tanult basszusgitározni (meg fuvolázni, meg zongorázni). Felfedező hajlamára bizonyosan élénkítő hatást gyakorolt Joe Zawinul, akinek utolsó és egyben legtartósabb basszere lett. Ezúttal egy kora (afrikai hárfa féle) játékossal, Soriba Kouyaté-vel készített koncert felvételt választottam. Szerintem tökéletesen pédázza, hogy Marthe mennyire csodálatos a kísérő és a szólista szerepében is. Groove-ja egy vonatot is lazán elhúzna, technikailag bármit eljátszik és előadásmódja hihetetlenül cool. Ütött kopott Fender-je emblematikus, ahogy stílusa és hangkaraktere sem téveszthető össze senkivel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s