Pat Metheny – Spirit Of The Air (The Orchestrion Project 2010)
Kezdhetjük is a legextrémebbel. Kétségkívül a 2010-es Orchestrion Project az egyik legérdekesebb hangszerelési ötlet, amit valaha is kitaláltak. Nem beszélve a bravúrról, hogy sikerült megépíteni ezt a gigantikus zenegépet egészen addig, hogy ezzel koncertezni is lehet. Az persze más kérdés, hogy mennyire lesz élő egy ilyen gépzenekarral előadott muzsika. De ennek eldöntését a mindenkori hallgatóra bíznám, De annyi bizonyos, hogy ez nagyon modern és mellesleg igazi karantén-feeling.
Eric Dolphy – Softly As In A Morning Sunrise (The Illinois Concert 1963)
A basszusklarinét persze talán nem is annyira különleges, de sajátos, öblös-bársonyos hangszíne azért számomra biztos megér egy misét. Alapvetően klasszikus zenekari hangszer, a 19. század második felétől használatos a fafúvosok között. A jazz zenében tekintve hogy inkább rokona a szaxofon honosodott meg, ritkábban hallhatjuk. Eric Dolphy mellett Marcus Miller-nél jelenik meg időnként.
Marcus Miller – B’s River (Live at NSJ 2015)
A gimbri vagy más néven guembri, vagy sintir, egy három húros, Marokkói akusztikus basszusgitár, egészen egyedi tónussal. Marcus Miller a 2015-ös Afrodeezia albumon használja.
Jan Garbarek – I know (Song For Everyone 1985)
Ezen a csodálatos felvételen Lakshminarayana Shankar hegedűje az ominózus hangszer. Ez a tízhúros, kéttestű, elektromos különlegesség, egymaga képes az egész vonós-család hangkészletére.
Soriba Kouyaté – Ankana Diamana Ké(Kanakassi 1999)
A nyugat-afrikai kora egyaránt hordozza a lant és a hárfa tulajdonságait. A lanthoz hasonlóan van korpusza (üreges hangszertest/zengő doboz), de temérdek húrját nem fogják le, hanem ahogy a hárfánál szabadon zengetve pengetik őket. A felvétel nagy kedvencem, mert Soriba Kouyaté kora játéka mellett megcsodálhatjuk Linley Marthe fantasztikus basszusgitározását is.
Jacob Collier – Don’t You Worry ‘Bout A Thing (Live in Studio 2013)
És persze nem felejthetjük ki a sorból a számítógép és a looper virtuózait sem. Ha Collier-ről van szó akkor ez azt is jelenti, hogy multiinstrumentalista lévén, egyszemélyes zenekarként (avagy zenebohócként) is kiválóan funkcionál koncerten is. Na jó, a zenéje is elég király… Ő a másik karanténhősöm.
Metheny & Mehldau – The Sound of Water (LIve in Jazzlandia 2007)
Természetesen nem állhatom meg, hogy a Pikasso gitárról is szóljak egy-két szót. Több mint 40 éve Linda Menzer építette Metheny számára ezt a 42 húros instrumentumot. Aztán a későbbiekben még tíz húr került rá. Egyes húrjait lefogják, másokat csak pengetnek. Hangja nekem inkább egy középkori citerára, vagy psalteriumra emlékeztet, de annyi bizonyos, hogy van abban valami éterien misztikus, amikor Metheny játszik rajta.
Notes 