V Huszonnyolcadik hét – Solos

Jaco Pastorius – Portrait Of Tracy (Live in concert 1978)

Annyira el tudom képzelni a korabeli basszisták fejét, amint tágra nyilt fülekkel-szemekkel nézik-hallgatják Pastoriust. Az egyszeri és utánozhatatlan idolt, aki minden konvenciót maga mögött hagyva szörfözik a totál ismeretlenben. Meg azt az elképesztő mennyiségű jövendőbeli világsztár jazz-basszert, akik mint a bibliát úgy bújják, tanulják hangról hangra a szólóit. Mert kérem nem csalás, nem ámítás, ez maga az etalon. Itt meg csak egy kis ízelítő…

Keith Jarrett – Over The Rainbow (Live in Tokyo 1984)

Pat Metheny – And I Love Her (Live in Studio 2011)

Van ebben valami lefegyverzően egyszerű és őszinte. Ahogy a a világklasszis jazz muzsikus egy szál akusztikus gitárral odaül és és minden tiráda nélkül csak eljátssza azokat a hangokat. De valami furcsa és lenyűgöző módon mégsem ugyanolyan, mintha a szomszédsrác játszaná. Néha megfordul a fejemben hogy nem a szédült virgákban hanem ezekben a bennsőséges, egyszerű pillanatokban lehet igazán tetten érni a géniuszt. Azon végtelenül puha hangon játszik, aminek kilóméteres mélységei vannak. És a szóló is alig-alig több mint a téma, leheletfinom újragondolása. Mégis, elmondhatatlanul gyönyörű!

Herbie Hancock – My Funny Valentine (The Piano 1979)

A The Piano album Herbie Hancock megismerésében merőben új dimenziót nyitott meg számomra. Ez a fajta gondolkodó muzsikálás, amikor az eredeti dallam csak a kiindulópontot, ha úgy tetszik táptalajt szolgáltatja a meditációhoz bevallom nagyon kedvemre való. Már az induláskor szinte maga előtt látja az ember a lassan felszínre bukkanó gondolat-foszlányokat, csírákat. Egyikük-másikuk szárba szökken, vagy eltűnik. Talán a minduntalan visszaköszönő Valentine-melódián kívül nincs is más rendező elv, mégis a szabadság mögött ott húzódik valami mélyebb, súlyosabb mondanivaló. De ne telepszik Rád, hagyja hogy felfedezd magadnak minden apró kis rezdülését. Alapjában azt hogy mennyi gyönyörűség van a Föld nevű bolygón, amiért hálát adhatunk.

Jacob Collier – Saviour (Official Music Video 2016)

Na és van itt valaki, akinek nincs is szüksége másra, mert egymagában ő a zenekar, a vokál és a lead is. Collier kicsit őrült, de a legjobb értelemben. Ha nem nézed csak hallgatod, mindjárt rá is jössz, hogy ebben a zenében rend van és nem csak rend. Van neki egy kifejezetten pezsdítő, jó energiája, ami átragad az emberre és mosolyt csal a lelkébe. Kösz haver, ez felért egy infúzióval!

Ben Williams – Smells Like Teen Spirit (Official Music Video 2014)

Itt derül az ki, hogy valójában mit ér a Teen Spirit mint önálló dallam, mert a fiatal bőgős lehántja az összes külsőséget, majdhogynem szégyenlősen lép elő, ahogy a kíséret csak egy vékony, áttetsző palástot borít a vállára. Nagyon jól áll neki ez a csupaszság, a mesterkéletlen egyszólamúság, hiszen a kíséretet a dallam hosszú értékei közé tolja be. Így a hangszerből adódó mély tónus ellenére, a dallamból és a kíséretből egységes, mégis finoman áttört, csipkeszerű zenei felület jön létre. Ez azért elég szépséges…

Victor Wooten – Solo (BassDay 2014)

Marcus Miller – I’ll Be There (Renaissance 2012)

Richard Bona – Looping (Live in Concert 2019)

2 Replies to “V Huszonnyolcadik hét – Solos”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: