Weather Report – Elegant People (Live in Offenbach 1978)
Herbie Hancock – Driftin’ (Takin’ Off 1962)
Trio Stendhal – Journey Into Night (Something Happened 2009)
Kenny Garrett – She Waits For The New Sun (Songbook 1997)
A Songbook az egyik kedvec Garrett albumom. Meg is mondom miért – K.G. pont azon a nem túl széles mezsgyén egyensúlyozik, ahol a dallam túllépi saját korlátait és már nem csupán egy énekelhető/visszaidézhető frázis, hanem sokkal inkább valamilyen hangulatnak, érzésnek a kifejezése. És ha engedi az ember, hogy meséljen neki csodálatos kalandokban lehet része. A She Waits For … még a határon innen kezdődik, gyönyörű a dallam és gyönyörű a szaxofon hangszín, amin megszólal. Szinte nem is lehet ráismerni Garrett kissé érdes altjára. Aztán a szám derekán a szólóban egészen finoman változik át egy keményebb, blues-osabb karakterbe, de csak megmutatja és azon nyomban vissza is kanyarodik. Az az új nap még nem érkezett el.
Egberto Gismonti – Baião Malandro (Carmo 1977)
Lehet hogy eretnekség azt állítani, hogy ez a szám végtelenül egyszerű, de mégis mindig ez jut eszembe. Persze a lehető legjobb értelemben. Komponálj egy kétütemes basszus-témát, adjál hozzá jó sok ütőst, meg némi rendkívül feszes zongora kavarást, csillantsd meg olykor, hogy a szintit is tudod használni – és már kész is a 4 perc zúzás! Ugye milyen könnyű? Gismonti olyan nemtörődöm természetességgel, s közben lenyűgöző invencióval vegyíti a latin temperamentumot a jazz-rockos dögösséggel, hogy az embernek belekáprázik a füle. Egyszerre képes laza és játékos, meg hihetetlenül pontos lenni. Mindeközben pedig zenéjéből süt az életöröm, de erre lehet hogy még a holtak is felébrednek. Ha igazán energikus ébresztőt szeretnél, feltétlenül javaslom!
Marcus Miller – Steveland (The Sun Don’t Lie 1993)
Billy Cobham – Heather (Crosswinds 1974)
Notes 