IV Negyvenkilencedik hét

Pat Metheny – Spirit Of The Air (Orchestrion 2010)

Már az ötlet is hajmeresztő, hogya szintetizátorok korában valaki több mint száz igazi hangszerből álló gépezetet építsen, az meg, hogy milyen lesz az erre komponált zene, első hallásra is hallatlanul izgalmas kérdés. Metheny kreációját orchestrionnak evezte el és Eric Singer segítségével építette meg. És íme a muzsika. Az ember előre azt sejtené, hogy ahogyan az albumzáró Spirirt of the Air is, egy kicsit azért repetitív lesz, de később kiderül, hogy bizony nem csak a szólógitár riffjei változnak. Nekem hangzásban teljesen megven a Metheny-feeling és építkezés, sőt sok tekintetben el is tudom felejteni hogy a hangszereket nem érzékeny emberi kezek kezelik. Amit viszont nem felejtek, hogy milyen fantasztikus dolgokra képes az emberi elme, na meg az alkotó muzsikus.

Oregon – Nimbus (Live in Concert 1975)

Hát emberek, ahhoz nemigen fér kétség, hogy Ralph Towner zseniális gitáros, meg ahhoz sem hogy a korai Oregon (jó persze a késői is) káprázatos. De hogy, azok a kedves Olvasók/Hallgatók is részesüljenek a nem mindennapi élményből, itt egy gyöngyszem élőben, egyenesen 1975-ből. Talán a hangzással kezdeném: Towner 12 húros akusztikus hangszerének már-már citera-szerű zengése indítja a számot. Azon mindig elképedek, hogy valaki hogyan képes ilyen tempóban gondolkodni, aztán mindig oda lyukadok ki, hogy az improvizáció maga a mágia. Aztán jönnek a többiek és a jól ismert, de mindig borzongató Oregon-sound. Nem tudom az oboa (McEndless), a tabla (Walcott) vagy a bőgő (Moore) tartja-e kezében a varázspálcát, vagy az egészen különleges harmóniai világtól, vagy egyszerűen a sebességtől érzem azt, hogy hirtelen tündérországba kerültem. De nem bánom, csak játsszatok- jó sokáig!