IV Harminchatodik hét

Weather Report – Harlequin (Heavy Weather 1976)

Egek, micsoda pazar hangzás! Wayne Shorter kompzíciója olvad, mint csokoládé a napon. Vannak elemzők, akik hiányolják a karakteres melodikát, de a magam részéről éppen azt élvezem, hogy bele lehet merülni ebbe a hihetetlenül lágy textúrába. Arról nem is beszélve, hogy milyen egyéni hangszeres teljesítményeknek lehetünk a lubickolás közben fültanúi. Vagyis de! Mondjuk csak el, hogy Pastorius (basszus), Zawinul (billentyű) és Shorter (szaxi) olyan mértékben simították el és össze a sarkokat és az éleket játékukban, hogy ezen a közös felületen még a dob se üt lukat. És nyugodtan lehetünk arra is figyelemmel, hogy ezek öten, hogyan beszélgetnek egymással szavak nélkül. Hát lehet ezt nem szeretni?

Oregon – Sail (Music of Another Pleasent Area 1972)

McLaughlin & Santana – Let Us Go Into the House of the Lord (Love Devotion Surrender 1973)

Nehéz megmondani, valójában mit is hallunk, “szürreális színekben játszó pillangórajt”, “a tiszta zsenialitás pillanatát”, vagy az örökkévalóságban feloldódó lélek zenéjét. De az egészen bizonyos, hogy a két gitárfenomén valami egészen kivételes dolgot hozott össze. Az egész album tetőtől talpig kettejük spirituális dialógusával van átitatva. Mester és tanítvány közös meditációja. A Let Us Go egy tradícionális gospel dallam, és McLaughlin-ék feldolgozása ezt a spirituális alaphangot ragadja meg, és fokozza már a lassú bevezetőben szinte az extázisig. Aztán következik a gyors rész, és ők az ismétlődő basszus és a latin percussion felett, két akkordon hintázva, mintegy kettős spirálon húzzák egyre feljebb és feljebb egymást és persze minket is. Zenéjüket hallgatva az ember kicsit megérzi a Végtelent, de valahogy mégsem marad egyedül vele. Eszméletlen!