IV Harmincharmadik hét – Love Actually

John Coltrane – Part I. Acknowledgement (Love Supreme 1965)

Hogy milyen transzcendens kaput is tár ki Elvin Jones indító gongütése, és Trane csodás futama? – talán az egyszerű földi halandó fel sem tudja fogni. De azt biztosan mindannyian érezzük, hogy Coltrane-ék quintetje valami elképesztően fontos dolgot fogalmaz meg zenében. Szinte tapintható a félhomály (mert direkt elsötétítették a stúdiót), a muzsikusok összekapaszkodó, a négyhangos témát szünet nélkül ismételgető tudata. Mint valami varázsige, veszi át a hatalmat a mi zsigereinkben is, mert valahogy ezt a zenét inkább érezni kell és lehet. Ahogy az ember átadja magát ennek a különös ringatózásnak, szublimálja a lelkét olyan magasságokba, ahová magától talán képtelen volna eljutni. Nem mondom, hogy értem – de az érzés lélegzetelállító!

Pat Metheny – Love May Take Awhile (From This Place 2020)

Toto Bona Lokua – Love Train (Bondeko 2018)

A párizsi születésű Gerald Toto és a kongói Lokua Kanza személyében Bona olyan társakra lelt, akikkel bár talán a származás eltérő, de mégis azonos gyökerekből táplálkozik. És ez az ősforrás, az afrikai zene ott lüktet minden apró kis szegéletében közös munkájuknak. A vokális felület, amit a looper segítségével ehhez a szerelemvonathoz beindítanak selymesen simán, szinte légpárnákon suhan velünk tova. Olyan mesterien bánnak a hangjukkal, meg a technikával, hogy a hallgatónak fel se tűnik, hogy ez valójában kutyanehéz ám.

Brad Mehldau Trio – And I Love Her (Blues And Ballades 2016)

4 hang, egy önmagába visszatérő dallam, egy gondolat, amitől képtelen vagy szabadulni. Ahogy elindul, olyan természetesen illeszkedik rá az Mehldau-féle köntös, mintha mindig is ezzel a lágy, bensőséges hangvétellel szólaltatták volna meg. Mint ahogy az ízeket életre kelti egy leheletnyi chili, úgy gyújtja lángra a latinos ritmika (talán rumba) a régi dallamot. Amit szintúgy tökéletesen eltalálnak az a hangzás, körülölelnek a bársonyosan puha hangok és olyan biztonságérzetet sugároznak, hogy teljes nyugalommal adod át magad a gondolatoknak. Együtt kavarogsz az improvizációkkal, a zongora egyre sűrűsödő és egyre nagyobb melodikai és dinamikai tartományt bejáró játéka nyomán kinyílik és feldúsul ez a belső világ. Mintha most már egyszerre sok minden lenne a fejedben. Ezen a spirálon emelkedsz egyre feljebb, mígnem egyszer csak, magad sem tudod hogyan, megint ott találod magad az örvény alján, kettesben az első dallammal vagy gondolattal. Mert akárha szabadulnál már tőle, mindennek ez az eredője, a kezdete és a vége, a végső mantra: …és szeretem…

Cory Henry and The Funk Apostoles – Love Will Find A Way (Live in LA 2019)

Esbjörn Svensson Trio – Elevation of Love (Live At Burghausen 2004)

Chick Corea – Love Castle (My Spanish Heart 1976)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s