Gurtu, Metheny & Zawinul – Manini (Crazy Saints 1993)
Persze lehet azt mondani, hogy az előadók neve garancia a muzsika színvonalára, és ez az elmélet most se dől meg. A szám bevezetőjének hallgatása közben azért voltak olyan pillanatok, amikor picit elbizonytalanodtam. Na nem Gurtuék professzionalizmusa volt a kérdés, hanem hogy ez az egész hova is tart. Kicsit olyan, mint amikor szétszednek egy bonyolult gépet és minden alkatrésze szanaszét hever. Gyönyörű indiai vokalizáció (egyébként Gurtu édesanyja, Shobha Gurtu) gitár, billentyű és ütő téma-foszlányok nagyon ismerős tónusban, de kissé fura összevisszaságban, hogy aztán a második percre egyszer csak mintegy varázsütésre összeálljon a masina. Onnantól minden kérdés felesleges. Eszméletlen, ahogy a négy teljesen különböző felület egymásba illeszkedik és létrehoz egy teljesen sajátos ötödik minőséget. Na ezt nevezem én világzenének.
Kendrick Scott – Voices (A Wall Becomes a Bridge 2019)
Esbjörn Svensson Trio – The Unstable Table (Viaticum 2005)
Atyavilág, hova megy ez… a szám felénél úgy érzi az ember, ennél tovább már nem lehet fokozni a feszültséget. És tényleg le is állnak. Egyedül marad Svenson, valami olyan olyan szólót játszik, amibe belekáprázik az ember füle. Csodálatosan csillogó és egyben nagyonis határozott zongora-soundja, abszolút különvélemény az eszeveszett száguldás után. Aztán persze visszajönnek a többiek és kiderül, hogy csak egy pillanatnyi levegőt kaptunk, kezdődik megint. Még nem tudom, miről szól ez igazán, csak azt hogy eléggé fáj.
Julian Lage – Trudgin’ (Love Hurts 2019)
Vincent Peirani & Emile Parisien – Temptation (Live at the Elbphilharmonie 2019 )
Brian Blade – Bonnie Be Good (Landmarks 2014)
The Crusaders – A Message From The Inner City (Bringin’ It 2017)
Notes 