Miles Davis – Tout de suite (Filles de Kilimanjaro 1969)
Ez a muzsika aztán minden képzeletet felülmúl. Volt, aki egyenesen a járatlan út megtestesítőjénak nevezte. Hancock az alkotói folyamatot úgy írta le, hogy az album készítésekor minden másodperben újat szerettek volna mondani, beszélni egy olyan nyelven, ahogy még senki. Hát a Tout de suite a maga hetven ütemes témjával tényleg elég talányosra sikerült. A laikus hallgató helyében, talán két megközelítési lehetőség közül választanék. Egyfelől megpróbálnám lekövetni a dallamot, amit a trombita (Miles) és a szaxofon (Shorter) mutatnak be és a dallam megszabta periódusban (időtartamban) már a szólók is könnyebben megfoghatóvá válnak. Másfelől a dob tempójába kapaszkodva is egészen egász jól végig tudunk evickélni ezen az előadók szavaival élve is “kontrollált káoszon”. A furcsa igaziból az, hogy bárhányszor hallgatja is meg az ember mindannyiszor ott zakatol a gyanú, hogy ők viszont tudják, mit csinálnak.
Bill Laurance – One Time (Swift 2015)
Oregon – Dance To The Morning Star (Out Of The Woods 1978)
Potter, Holland & Hussain – Mazad (Good Hope 2019)
Garbarek, Gismonti & Haden – Bailarina (Magico 1979)
Brad Mehldau – Spiral (Seymour Reeds The Constitution)
Herbie Hancock – Look (Herbie Hancock Trio ’77)
Nos, ha történetesen nem tudnád, hogy ezen az albumon Herbie Hancock partnerei Ron Carter (bőgő) és Tony Williams (dob), akkor is biztos lennél abban, hogy ez a triót osztályon felüli muzsikusok alkotják. Miből? Olyan mértékben kristályos egymáshoz csiszolt felületet alkotnak meg, amihez se hozzátenni, se elvenni nem lehetne. . Bámulatos zongora és bőgő közös melodikus gondolkodása és építkezése, ami számomra Carter szólójában éri el a tetőpontot. Williams pedig félelmetes biztonsággal tartja egyenesben az egészet, pontosan tudva, mikor mire van szükség. Imádom a tempójukat, egyszerre eleven és mégis nyugodt. Amúgy érdemes megfigyelni mennyire más mint a Tout de suite mert mind hárman játszottok ám abban is.
Notes 