III Harminchetedik hét – Homage a Tyner

Bizonyos, hogy a dzsessztörténet egyik legnagyobb hatású zongoristája, Coltrane legendás kvartettjének sarokköve – akinek sajátos, gyönyörűen csillogó, egyszerre telt és gyöngyöző soundja megszámlálhatatlan hallgatót, tanítványt és muzsikustársat nyűgözött le –  távozott el nemrégiben. Ezt a válogatást McCoy Tyner emlékének ajánljuk.

John Coltrane – My Favorite Things 1961

Néhány héttel ezelőtt volt a fejemben, hogy ha egyszer My Favorite Things válogatást csinálnék biztos kitérnék arra, hogy Tyner hogy játssza. Nem gondoltam hogy ilyen szomorú aktualitása lesz. Ezen a 61-es felvételen  Coltrane szaxofonja, Eric Dolphy fuvolája kiséretében hallhatjuk. Nem tudom mennyiben volt beleszólása a  a feldolgozás harmóniai vázába, de az biztos hogy az ő játékának köszönhetően válik az egész végtelenített, már-már az időt felülíró mozgássá. Szólója hihetetlenül egyszerű, de gyanítom mégsem lehetne könnyen utána csinálni. Hangszíne tökéletesen érett, dús és csengő. Amikor pedig kisér valahogy az az érzése az embernek mintha teljesen összeforrna a ritmusszekcióval Reggie Workman, bőgőssel és Elvin Jones dobossal. Elképesztőek!

Night in Tunisia (Gillespie) – McCoy Tyner / Today & Tomorrow 1963

Ez már Tyner önálló produkciója Jimmy Garrison-nal – bőgő és Albert (Tootie) Heath-szel – dob. Számomra Gillespie kompozíciója egyike azoknak a számoknak, amiket bármilyen feldolgozásban szívesen hallgatok.  Tyner szempontja pedig különösen érdekes, hiszen az eredeti bővebb hangszerelést trióra cserélte, mintegy lecsupaszítva a hangzást. De igazából ez adja meg a felvétel savát- borsát, na meg az igazi kihívást is. Hiszen hárman kell megteremtsék a forró hangulatot, ami ebből a számból árad. Olyan eszeveszett tempót választanak hozzá, hogy az már önmagában is bravúr, de érdemes figyelni az egész előadás feszességét is. Egy hang nem sok, annyi sem férne már el és egyetlen árva hang sem felesleges. Tyner olyan, mint akinek a kezében egy hatlövetű táncol, Heath szólója meg egy külön misét is megér. Király ez tetőtől talpig.

Naima –  Plays John Coltrane At The Village Vanguard 2001

Wayne Shorter – Juju (Juju 1964)

Salvadore de Samba – Fly With The Wind (1976)

Passion Dance – Passion Dance 1975

After the Rain (Coltrane) – Soliquy (1992)

Impressions –  Infinity (1995)

Come Rain or Come Shine – Illuminations (2003)

Tyner  zenéjében nagyon sok dolog van együtt, amiért szeretni lehet ezt a műfajt. Kecses elegancia, lenyűgöző hangszeres felkészültség, kifinomult arány-, és formaérzék, pazar hangzás. Bár az Illuminations (egyébként Grammy díjas) quintet-album, ezt  a  standard feldolgozást trióban rögzítették. Tyner stílusáról napestig tudnék zengedezni, de ezúttal önmérsékletet gyakorolva, csak gyöngyöző futamaira hívnám fel a figyelmet, amelyek mint az esőcseppek a szikrázó napsütésben, különös hangulatban peregnek tova. Christian McBride és Lewis Nash pedig hasonló bájos nemtörődömséggel csatlakoznak hozzá. Az egészben az a legjobb, hogy mindegy háttérzeneként hallgatod, vagy minden hangjára figyelsz – ízig-vérig szórakoztató.