Március 7-én a GetCloser Jazz Fest keretében újra hallhatjuk Richard Bonát Budapesten. Ezúttal a kubai zongorista, Alfredo Rodriguez és az ütőhangszerek mestere Pedrito Martinez társaságában érkezik, úgyhogy fergeteges estére számíthatunk, vérpezsdítő latin ritmusokkal, sok-sok énekléssel.
Készülvén a koncertre ezúttal, rendhagyó módon nem a klasszikus Bona repertoárt hallgattam, hanem olyan produkciókat kerestem, ahol együttműködő partnerként, vagy csapattagként muzsikált. Gondolom senkit sem lep meg, hogy fantasztikus zenéket találtam a legkiválóbb előadók társaságában. És persze mindegyikben ott a varázslat, az a felszabadító csodálatos derű, az az összetéveszthetetlen árnyalat, életöröm, amit csak a “kameruni ninja” tud hozzátenni.
A fotóért köszönet a GetCloser Concerts-nek!
Alfredo Rodriguez – Raices (Live in Los Angeles 2019)
“A zene nagyonis spirituális dolog számomra. Ebben a dalban a zene lelki ajándékáról énekelek azzal az alázattal és büszkeséggel, amit zenélés közben mindig is érzek.” -Richard Bona
“Kicsit nehéz szavakkal leírni, mert miközben komponáltam inkább olyan érzések jöttek elő, mint a nosztalgia a szülőföldem, Kuba és szeretet, az otthon maradt család és barátok felé.” – Alfredo Rodriguez
A két muzsikusban sokminden közös, mindketten Quincy Jones felfedezettjei, mindketten a kubai muzsika szerelmesei. Ebben a dalban pedig mindkettejük gyökerei beleszövődnek. Gyönyörű, ahogy a szinte anyagtalan, illékony, üveghangos mégis kristályosan tiszta bevezetőből megfogalmazódik a téma. Ahogy a két előadó stílusa egybesimul létrehozva azt az éteri, mégis tapintható közös mondanivalót, amibe mindannyan boldogan kapaszkodunk bele.
Mike Stern – Cameroon (All Over The Place 2012)
Annyit irkáltam már Bona hangjáról, szóval most azért sem arról fogok, hogy milyen varázslatos. Annál is inkább, mert ebben a számban jónéhány más említésre, sőt csodálatra méltó dolog is van. Például a textúra, hogyan tud a jobbára szaggatott hangokból álló zenei anyag, simogatóan selymes felületté összeállni. Gondolom, a titok a hangszínben van, leginkább Stern gitárjában. De gyönyörűen harmonizál a basszusgitárral (Bona), a szintivel(Beard) és a szaxival(Franceschini) is. Lendületesek a szólók és találnak egy olyan tempót, ami életre kelti és feltölti jótékony energiáival. Na és minderre jön, mint igazi korona a vokál. Ha ettől nem derülsz jobb kedvre, akkor menthetetlen vagy!
Toto Bona Lokua – Love Train (Bondeko 2017)
A párizsi születésű Gerald Toto és a kongói Lokua Kanza személyében Bona olyan társakra lelt, akikkel bár talán a származás eltérő, de mégis azonos gyökerekből táplálkozik. És ez az ősforrás, az afrikai zene ott lüktet minden apró kis szegéletében közös munkájuknak. A vokális felület, amit a looper segítségével ehhez a szerelemvonathoz beindítanak selymesen simán, szinte légpárnákon suhan velünk tova. Olyan mesterien bánnak a hangjukkal, meg a technikával, hogy a hallgatónak fel se tűnik, hogy ez valójában kutyanehéz ám.
Richard Bona – Eyala (North Sea Live 2000) 13:30-től
Hát ezen a koncerten sem akárkikkel hozta össze a sors. David Sanborn szaxofon, Joe Sample zongora és a lenyűgöző Brian Blade dob segítségével Bona tüneményes kompozíciója az Eyala örökzölddé növi ki magát. A koncert többi száma pedig ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire megbízható és kreatív tagja a ritmusszekciónak. Nincs mese, teljes mértékben birtokában a profik eszköztárának, ráadásul megvan benne az az alázat és lelkesedés, ami felejthetetlenné teszi a produkcióját. A többiekről nem is beszélve…
The Zawinul Syndicate – My People (Full Concert 1997)
Amúgy érdemes az egész koncertet végignézni hiszen a Zawinul Szindikátusban úgy lubickol Bona is, mint hal a vízben. Tökéletesen megegyezik a rezonanciafrekvencia, ahol kommunikálnak, olajozott gépezet bámulatos egyéni teljesítményekkel. Lenyűgöző, ahogy a mester a szinti hegyről irányítja csapatát, minden apró zenei rezdülésre reagálva legalább egy pillantással. 14:15-től pedig, amikor Bona Zawinul kíséretével rágyújt egy nótára már egészen biztosak lehetünk abban, hogy tudnak valami titkot, sőt anélkül, hogy egyetlen szót szólnának, be is avatnak minket.
Pat Metheny – You (Speaking Of Now 2002)
Hány lépés a végtelen? Valami ilyesmi forog mindig a fejemben, amikor ezt az előadást hallgatom, hiszen bárhányszor is érzem, hogy elmentek a végsőkig és ezt már nem lehet fokozni, ők egy lépéssel megint továbbmennek és kiderül, hogy ott még egy egész világ van. Jó persze lehet mondani, hogy ez a standard Metheny-feeling, de véleményem szerint Bona hangja egy újabb dimenziót nyit meg a spektrumon. Ráadásul miközben a hallgatót tetőtől talpig borzongatja a zenéjük, olyan nyugodtak mind, mint aki a vasárnap reggeli kávéját kavargatja. Szóval hány lépés? – biztos, hogy legalább eggyel több mint gondolnád…
Snétberger Ferenc – Tavaszi utazás (Live in Müpa 2009)
Richard Bona – Dina Lam (Live in Montreal 2010)
Sadao Watanabe – Bona Penda (One For You 2006)
Joseph Tawadros – Broken Promises (Chameleons Of The White Shadow 2013)
Ha pedig valaki hagyományosabb összefoglalót szeretne Bonáról – itt megtalálja!
Notes 