Return To Forever – Majestic Dance (Romantic Warrior 1976)
Chick Corea – billentyű; Al Di Meola – gitár; Stanley Clarke – basszusgitár; Lenny White – dob; micsoda szerposztás! A Return To Forever 1975-76-os csapatának minden tagja világsztár. És micsoda zene!! A fúzió hajnalán, Di Meola kompozíciója lázas intenzitással kavar össze rockot, komolyzenével, kortárs kisérletezést a klasszikusan kimért jólfésült futamokkal, hogy aztán az egészet végül kicsit jazzesre hangszerelje. Amikor először hallja az ember, lehet nem is tudja igazán hova tenni, de számomra az első pillanattól meggyőző és magával ragadó a lendülete, őszintesége. Nem finomkodnak, belekiabálják a mondandójukat az ember fülébe, aztán döntsd el Te, hogy tetszik-e. Azért megjegyzem, még a vájtfülű kritikusok szerint is tökéletes kivitelezésben.
Roy Hargrove – Never Let Me Go (With The Tenors Of Our Time 1994)
Billy Childs – Pannonica (The Child Within 1992)
Esbjörn Svensson Trio – Believe, Beleft, Below (Live in London 2018)
Most mondjam azt, hogy ez a fajta zene, amiért érdemes volt megszületni, és nem csak az előadónak? Svenssonék a letisztultságnak azokat a csúcsait támadják és veszik be erőlködés nélkül, ahol egyenesen szívből szívbe megy az üzenet. Ezúttal a bizalomról. Megdöbbentő hogy mire képes egy sima nagy dúr-hármas, becsukhatatlanul nyílik ki vele bizalom kapuja. A megrendítően egyszerű, már-már pop-balladisztikus dallamfordulatok önmagukban is tökéletesen leképezik, az egyébként létező szöveg jelentését. A hangszín pedig, amit hoznak hozzá, olyan fokon nélkülöz minden mesterkéltséget, mezteleníti le a lelket, hogy az már-már zavarba ejtő. Sok szeretettel minden elbizonytalanodottnak, mert igenis van remény!
Toto Bona Lokua – M’aa Kiana (Bondeko 2017)
Bela Fleck – Places (Places 1988)
Notes 