III Tizenhetedik hét

Mahavishnu Orchestra – You Know, You Know (Inner Mounting Flame 1971)

„Indiai behatás blues skálával, rockos nyerseséggel vegyítve lobbantja lángra ezt a zenei világot.” – írja az All About Jazz kritikusa Walter Kolosky. Nem tudom, hogy az egyszerűsége vagy az őszintesége nyűgöz le jobban. Igen, van az a fajta zene – és persze előadó -, amelyiknek, vagy akinek egyáltalán nincs szüksége furfangra, trükkre, hogy zavarbaejtően fontosat mondjon. Itt is végestelen végig egy basszusmenetre és főleg a szünetekre koncentrálódó szóló motívumokra redukálódik a zenei folyamat. De mire a szám derekára érünk már elemi erővel dübörög a hallgatóban az a különös, dallam, azzal a nagyon-nagyon fáradt, dirty terccel a végén. Mire századszor meghallgatom, már érzem minden fájdalmát, keserűségét és az irdatlan terhet, amit cipel. Bármi is légyen az.

Bill Evans – Gary’s Theme (You Must Believe In Spring 1977)

Amikor ezt a számot hallgatom, valójában kicsit mindig zavarba jövök. Annyira döbbenetesen egyszerű eszközökkel alkotnak lefegyverzően makulátlant, hogy  bennszakad az emberben a szó és ámulattal, némán fegyeli a földöntúli tökéletességet. Evans dallamainak hajlékonysága és csillogása, Gomez bőgő hangjának puha kontrasztja és Zigmund, aki leheletfinom tollseprűjével simogatja mederbe a a csillagok között felragyogó harmóniákat. És van az a pillanat (3:14l, amikor már azt hiszed, hogy végül mégis tovalebegtek az égen, akkor visszatérnek hozzád, hogy még egyszer utoljára megcsodálhasd páratlan szépségüket.

Al Di Meola – Notorius (Opus 2018)

Mari Boine – It Sat Duolmma Mu (Eallin 1996)

Hiatus Kaiyote – Fingerprints (Choose Your Weapon 2015)

The Bad Plus – Salvages (Never Stop II 2018)

Attól a pillanattól kezdve, amikortól elindul a basszus és a dob perpetuum mobile van az egésznek egy mindent túlélő, végtelenül nyugodt mozgása, amiből a zongora gyönyörű dallamai és finom harmóniái lágyan bontakoznak ki. Mint amikor valami nagy fájdalom utáni tompaságban egyszer csak észreveszi az ember a világ természetes apró rezdüléseit, melyek megannyi kedves pillanatot hoznak. Hamu alól kibújó friss hajtások, élet ott, ahol nem is számítottál rá. Szépséges.

Craig Taborn – Ancient (Daylight Ghosts 2017)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: