III Tizenkettedik hét

Steps Ahead – Staircase (Vibe 1995)

Nem tudom Maineiriék a szó melyik értelmére godoltak az albumcímmel, de tény hogy ez a szám is bizonyítja, aár a vibrafon jelenléte, akár a jó rezonanciák megtalálása a téma ez egy jó cím. Rendkívül kellemes és makulátlanul sima a zenei felület, a sokféle hangszín úgy illeszkedik egymáshoz, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Nagyon bírom a basszus (James Genus) puhaságát, a szaxi (Donny  McCaslin) könnyed legatóit, és legfőképp Mainieri abszolút nem tolakodó mégis határozott vibrafonos jelenlétét. A kedvencem a legvége,  ahogy kecsesen rácsúszik a repetitív zárórészre. Friss levegő, kellem és báj, ez a jó vibe.

Oregon – Allways Never And Forever (1991)

Juj, de izgalmas ez a hangzás, meg a téma is. Valahogy olyan mintha egymással kicsit össze nem illő dolgokat hoznának össze, folyamatosan több egymástól független dimenzióban gondolkodna a ritmusszekció, meg a szólista. Észvesztő Towner gitárszíne, ahogy Glenn Moore bőgőzése is több misét megér. Persze azt is lehet hosszan taglalni, hogy mennyire rányomja a bélyegét a percussion játékos, ezúttal Gurtu, stílusa a zene karakterére. Tőle mintha egy mélyebb tónusú masszívabb textúrát kapott volna az Oregon ajándékba. Szerintem nagyon jól áll nekik. Kontraszt-hegyek a témában is, külön imádom azt a kis klezmeres, meg blues-os felhangot benne. Később aztán megindul a szaxi szóló (McEndless) beizzítják a turbórakétákat és felrobban minden. Nem hiszem, hogy sok ember lenne képes ennek a sodrásnak ellenállni. Bőven hallgatnám még amikor kiúsztatják, szerencsére szép lassan. 

Soriba Kouyate – All Blues (Live in Montreaux 2003)

Shakti – Lotus Feet (Remember Shakti 1999)

Mari Boine – Goaskinviellja (Eagle Brother 1993)

Stockhausen & Weber – Befreiung (Alba 2016)

Akárhogy is nézem ifjabb Stockhausen úr és partnere gyöngyszemet alkotott. Az előjáték szigorú disszonanciájából és kérlelhetetlen egyenletességéből lassan felszabaduló dallam, majd a gyönyörű tónuson kibontakozó szárnykűrt szóló a maga egyszerűségében is egészen kivételes. A zongora pedig az ütőhangszert is helyettesítvén támasztja meg és segíti a melodikus ívek kibontakozását. Alkalmanként, és legfőképpen a ritmikus elemeket és a struktúrát tekintve Weber játéka, nagyon is jó értelemben, Jarrettre emlékeztet. Igazán kellemes!

Hadrien Feraud – Marie Ael (Hadrien Feraud 2007)

2 Replies to “III Tizenkettedik hét”

  1. Nagyon tetszik a zenék de nem lehetne Spotifyt mellőzni. Ugyanis a telomon nem tudom előhozni a megfelelő zenét. Jó lenne ha csak az appon lehetne halbgatni.

    Kedvelés

    1. Kedves László! Köszönöm a véleményedet és, hogy olvasod/hallgatod a blogot! Sajnos a Spotify mellőzése nagyon korlátozná a választási lehetőségeket (a YouTube-on messze nincs minden fenn), nem beszélve a minőségi különbségről és a jogtisztaságról. De amiből találok youtube-os felvételt, mindig azt teszem fel.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s