III Nyolcadik hét

Toto, Bona, Lokua – Lisanga (Toto Bona Lokua 2004)

Van ez a megfoghatatlanul könnyed, örömteli hangulat, ami Bona zenéjére mindig is jellemző volt, és itt az Antillákról származó Gerald Totoval és a kongói Lokua Kanza-val közös projektjében is elragadó. Mindegy, hogy az afrikai gyökerek, vagy a karibi ritmusok, vagy akár a vokális dominancia felől közelítünk, ha ezek hárman rázendítenek, beindul a gondűző masinéria. Ha előtte volt is valami borongás a hangulatodban, biztos hogy mire ezt meghallgatod, köddé válik. Mézédes hangjuk úgy oldja a feszültséget, hogy nyoma sem marad. Csodaszép az albumverzió beatbox alapja és a szólók alatti ezerarcú, sokszólamú vokál. A koncertvátozat pedig az ütőkkel egészen új, mármár nagyzenekari karaktert kölcsönöz a nótának. De hála az égnek, az öröm marad!

Kenny Garrett – Backyard Groove (Do Your Dance! 2016)

Ez ám a dögös  funky. Érdemes figyelni mennyire jól vesz tempót és színt. Ha egy árnylatnyival gyorsabb  lenne már hajszoltnak éreznénk, vagy ha egy kicsicsit is ráfújna még, az már kicsit röhejes tülkölés lenne. De nem, Kenny Garret és zenésztársai épp azt a tempót kapják el, ami pattanásig feszíti ezt a számot. Úgy húz mint a gyorsvonat, és a közepére már alig-alig tudja az ember a világát. Szermélyes kedvencem a második részben hallható zongorszóló. Vernell Brown Jr. úgy zilálja szét az addig sem különösebben rendezett világot, hogy másképp talán nem is lehetne vége, minthogy lekeverik.

The Bad Plus –Time After Time (It’s Hard 2016)

Eltart egy ideig, amíg kibogozza az ember, hogy mi is történik itt valójában. Először az tűnik fel, hogy a ritmust teljesen lehántja az eredeti zenei szövetről. Helyette ugyan elég határozott egyenletes tempóban, de még véletlenül se ütésre hozza a basszust és a dallamot, így kikezdve a hallgatója biztonságérzetét. Aztán refrénben már a basszus is lemarad és így bár érezzük, hogy valahol megvan ennek a közös nevezője (amúgy a dob az), de a szólamok teljesen külön életet élnek. És ha ez nem lenne elég a második körben már nemcsak a ritmus szeparálódik, hanem a basszus és a dallam mellé még egy kísérő szólam is csatlakozik, aminek minden egyes hangja idegen. Szóval a Bad Plus ideje szétesett idő, világa szétesett világ. Nagyon komoly!

Joshua Redman – Comme Il Fout (Still Dreaming 2018)

Kenny Wheeler, Dave Holland & Bill Frisell– Nonetheless (Angel Song 1997)

Manu Katche – Ride Me Up (Unstatic 2016)

Lyle Mays – Slink (Lyle Mais 1985)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s