John McLaughlin and the 4th Dimension – Echos from Then (Live at Ronnie Scott’s 2017)
A hetvenes évek óta elég sokféle előadást ért meg ez a nóta, de bevallom mind közül talán ez a kedvencem. A téma kemény blues-os karaktere, a sajátos, remekül eltalált hangszín és az egész küzdelmes atmoszféra magával ragadó kezdet. Később arra lesz figyelmes az ember, hogy miként növeli, gondozza a frázisokat (nem tudok másképp gondolni ezekre a dallamokra, mint élőlényekre) gitárindák a dobtalajon. Aztán az átvezetés után hogyan redukálódik kíséretté mindez, arra az indiai tanpura szerű néhány hangra a már-már szürrealisztikus konnakol-dob szóló alatt. Emlékszem, a MOMSport-os koncertjükön is végig az járt a fejemben, hogy Ranjit Barot is az a fajta ütőhangszeres, aki ott helyben képes totális fúziót alkotni önmagában, vagy bárkivel akivel zenél. És hát valljuk be McLaughlin és a 4th Dimension a szó minden értelmében régóta lenyűgöző partnerei ebben.
Cory Henry – Back When (First Steps 2014)
Brian Blade & The Fellowship Band – Duality (Body And Shadow 2017)
Azt hiszem mielőtt véleményt alkot az ember legalább kétszer érdemes meghallgatni ezt a felvételt (persze többször is ér). Először csak kötöttségek nélkül átengedni magunkon a szomorú-szép témát, bársonyos színeket, egykedvű bár talán nem reménytelen melankóliát. A szaxofonszóló különösen szép ívet és érzelmi skálát jár be. Aztán a második meghallgatásnál irányítsuk csak figyelmünket a dobra, mert Brian Blade leírhatatlanul fenomenális. Eleve a tónus, amit választ lehetővé teszi, hogy akár el is bújjon a folyamatban, de ő játékát nem igazán a hátteérben maradás jellemzi hanem a mérhetetlen fantáziával és intelligenciával elkövetett támogatás. Nincs tán két egyforma üteme, mégis abszulút mértékben illeszkedik a zenei folyamathoz, leheletfinom ugyanakkor kellőképpen határozott ahhoz, hogy a zenésztársak biztonságosan mozoghassanak a felületén. Azt is tudja mikor kell hallagatni és – amit legjobban csodálok benne – hogy, hogyan lehet támogató az ellenmozgás. Zseniális!!
Collin Walcott – Scimitar (Cloude Dance 1976)
Julian Lage – Supera (Arclight 2016)
Billy Childs – The Starry Night (Rebirth 2017)
Jacob Collier – In The Real Early Morning (In My Room 2016)
Amióta először hallottam foglalkoztat, miért is rajongok mindenestül ezért a dalért, olyannyira hogy egyszer már itt is írtam róla. Íme néhány újabb szempont. Ha zeneileg gondolkodom, akkor először is hihetetlenül hálás vagyok Collier-nek, hogy rehabilitálta számomra a popváltást. Varázslatos, ahogy nyitja-csukja a hangnemeket és ezzel hullámoztatja az érzelmi mondanivalót. Csodálatom másik tárgya, ahogy ugyanezt a hullámzást megénekli és a kísérettel támogatja, valahogy mindig máskor, de mindig a legjobb pillanatban. Ha pedig a szöveg felől indulok, túl a szavakon, megindító kifejezése annak a köteléknek, ami két embert időn és téren túl összeköthet, amikor úgy érzed, a másik a minden. Nem hittem, hogy ezt lehet…
Notes 