Herbie Hancock – 4 AM (International Jazz Day All-Star Global Concert Havana 2017)
Atyaég micsoda parádés szereposztás: a zongoránál a szerző Herbie Hancock, basszusgitár Marcus Miller (amúgy eredetiben Jaco Pastorius játszotta ezt a szólamot), dob Antonio Sanchez, trombita Ambrose Akinmusire és a szopránszaxinál Kenny Garrett. A bevezető basszus szólótól a téma visszatérés utolsó akkordjáig tökéletesen olajozottan szólal meg, mintha ezek öten sok-sok órán keresztül gyakorolták volna össz, pedig az hogy kottából játszanak (még Sanchez is) arra enged következtetni, hogy kvázi jammelésről lehet szó. Próbáltak vagy sem,csodásan játszanak együtt és külön-külön is. Nekem ezúttal Miller a kedvencem és nem csak a kis bevezetője miatt, hanem ahogy beleszövi, simítja a mondókáját az egész zenei szövetbe. Annyira intelligens, pontosan érzi, hogy mikor milyen formában van rá szükség. Imádom a pillanatot, amikor a visszatérés előtt Garrettel összenéznek. De tényleg az egész hibátlan.
Chris Thile & Brad Mehldau – The Watcher (Duoalbum 2017)
Mandolin és zongora, egészen különös párosítás, de Thile és Mehldau duettje gyönyörűen összehozza őket. Hogy milyen alapon? Hát először is, mert mindketten húros hangszerek, sőt az előadók saját bevallása szerint mindketten a valahogy a gitár vonzásából indulnak ki. Azt gondolom elsőre értjük, hogy mi köze a mandolinnak a gitárhoz, az már egy fokkal nehezebb asszociáció, ami a gitártól a zongoráig juttat. De Mehldau kifejezetten erőteljesen használja a zongora akkordikus és perkusszív tulajdonságait is. A zongoraszóló alatt pedig egyenesen zseniális, ahogy Thile adja a backbeat-et. Jól áll a számnak a kortárs jazz-es hangzáson megjelenő árnyalatnyi blues-os felhang is. Mindent összevéve remek kis perceket szerez, ha belehallgatunk.
Shaun Martin – The Torrent (7 Summers 2015)
Ben Williams – Coming Of Age (Coming Of Age 2015)
Robert Glasper – So Beautiful (Live at Capitol Studios 2015)
És tényleg mennyire gyönyörű! Glasperék játékában ezt az egyszerre kemény és lágy hangot csodálom legjobban. Mindegy hogy a bőgő plasztikus és mégis puha színe, vagy a dob sistergő, máshol meg kifejezetten markáns ütései, vagy akár a zongora hol úszó, máshol gyöngyöző dallamai ragadják meg a figyelmünket. Mindenhonnan ugyanarra a következtetésre jutunk, hogy ez bizony a legkifinomultabb izlés számára is gyönyörűen megkomponált fogás. Ízlelgessük!
FORQ – Starchy (FORQ 2014)
Shai Maestro Trio – Treelogy (Untold Stories 2015)
Notes 