Az írás apropóját a hétvégi koncert adja, hiszen ezt az alkalmat is az Opus Tour 2019 állomásaként hirdetik.
Volt már, hogy Al Di Meola szóló produkcióját hallgatva, gitáros technikai felkészültsége mellett minden más erényét eltörpülni éreztem. Mint annyian mások, én is a Friday Night In San Francisco egyik gitáros fenoménjaként ismerkedtem meg vele, és a későbbiek során is mindig azt a hihetetlen virtuozitást kerestem és találtam meg benne, amit azon a koncerten mutattak a világnak. Nem úgy ennél a 2018-ban a Vinyl-nél napvilágot látott albumon.
Az Opus-t figyelgetve az első gondolatom az volt, hogy mennyire jót tett neki a kor, meg a boldogság. Ő maga is azt nyilatkozta, hogy életében először kiegyensúlyozott. Számai a leggyorsabb tempó ellenére is valahogy ráérősek, hagynak időt a gondolkodásra, elmélyedésre. Türelmes zene ez, annak ellenére, hogy határokat jelentősen feszegető, kísérletező muzsika is. Talán nem összegző lemez, de a negyven éves pálya tapasztalata tökéletesen érződik rajta.
Mint életének jelentős hatása, az album jónéhány számában ott lüktet a latinos temperamentum (Escapado, Milonga Noctiva) de sosem öncélú vagy üres, mindig valamilyen kompozíciós elképzelés szerves részét képezi. Szeretem, ahogy az Ava’s Dream hosszú kacskaringós útját bejárva (formailag már-már szvit) mégiscsak a forró kubai ritmusokhoz érkezik meg. El se hiszem, hogy ezt a számot mindössze hárman csinálják. Nagyon kedvelem a Notorius telt basszusait, meg ahogy a dallam a ritmus és a hangszerelés aszimmetriája egyetlen érdes felületté kovácsolódik. Másik kedvencem a Frozen In Time, mint egy gyönyörű emlék, gitár-zongora-ütők, a forróság jégbe fagyva. Meseszép.
Az album másik alapélménye a fúzió, vagy még inkább szintézis, mert az eklektikusan sokféle kiinduló stílus új, egyedi és rendkívül expresszív minőséggé olvad össze (Broken Heart). Ezúttal Al Di Meola – saját maga bevallása szerint is – sokkal inkább előtérbe helyezte a komponista énjét, és csak másodsorban gitáros. Na persze a húrokon is messzemenően hozza a formáját, sőt kiderül, hogy hány hangszeren mozog még otthonosan. De a Pomp (ütökkel), a Milonga Noctiva (zongorával) vagy az Insieme hangszeres felelgetései, ahogy a muzsikustársakkal megpróbálnak egymás eszén túljárni, arra is bizonyítékul szolgálnak, hogy mennyire közös munka a végeredmény.
Mindezzel együtt leginkább azt a végtelenül kedves szeretetteljes atmoszférát tudom értékelni, ami az egész albumot belengi. Egy zene, amivel jó betölteni a szobát, amivel jó eltölteni egy estét, akár többször is. … és természetesen arra is szerfelett kíváncsi lettem, hogy miként tud ez koncerten működni, hiszen a stúdióalbum sok-sok sávját izgalmas kihívás élőben produkálni.
2019. május 11-12-én, a MOMKultban, a GetCloser Cocerts szervezésében meglátjuk. Tartsatok velünk!
Közreműködők:
Al Di Meola – acoustic and electric guitars, electric bass, drums, percussion
Rhani Krija – percussion
Richie Morales – drums
Kemuel Roig – piano, keyboards
Dario Eskenazi – orchestration
Notes 