II Negyvenharmadik hét

Jacob Collier – In The Real Early Morning (In My Room 2016)

Azon tűnödtem lehet-e Jacob Collier dalánál egyszerűbb, őszintébb és gyönyörűségesebb vallomás? Anélkül, hogy különösebb bizonygatásra szánnánk el magunkat, gondolom mindannyian érezzük, hogy ez a kivételes fiatalember, aki birtokában van minden lehetséges zenei és előadói képességnek, ezúttal valami maradandót alkotott. Elég csak megfigyelni azt a bátorságot, ahogy a csenddel bánik, vagy azt a nyugalmat, ami játék közben jellemzi, sejtjük hogy olyan titkokat tud, amelyek korát messze  túlszárnyló módon bölccsé és letisztulttá teszik. Megkockáztatom, talán nem az övé a leszebb hang, amit életemben hallottam, de ez a dal olyan közel ér legbennsőbb, titkos zúgainkhoz, hogy minden méricskélés értelmét veszti. Stadionnyi emberben képes elcsendesítve felébreszteni a hazatalálás, a békesség és a szeretet érzését. Egy ölelés időn és téren túl.

Cory Henry –  Where’d You Go  (First Steps 2014)

Hát ez de jó! Főleg a dob és a basszus kicsit érdesebb karaktere, meg a zongora és a szinti képviselte lágyabb színek kontrasztja teszi izgalmassá. Cory Henry sok tekintetben megtestesíti azt a professzionális hozzáállást, ami bármilyen ötletből elő tudja a csalogatni a hallgató számára élvezetes muzsikát. Ezúttal nem kedvenc Hammondján hallhatjuk a témát, hanem egyszerű zongora-színt választ, de kezében valahogy a zongora akkordok is orgonaszerűen úsznak. Szólója nagyon egyszerű, nagyon kerek és szinte valószínűtlenül bársonyos. Kicsit olyan hallgatni, amit csinál, mintha zenéje a világnak mindig is szerves részét képezte volna. Magától éretetődő, természetes és  végtelenül barátságos. Jó bizony…

Kenny Garrett – Wheatgrass Shot (Do Your Dance! 2016)

Charles Lloyd – How can tell you (Passin’ Thru 2017)

Az egész szám olyan, mint egy régi kedves örökzöld. Gyönyörű cool ballada, aminek jótékony hatásait épp akkor értékelhetünk a leginkább, amikor esetleg egy zűrös nap után kedvenc székünkre rogyván, valami igazán békésre vágynánk. Lloyd New Quartettje (J. Moran zongora, R. Rogers bőgő, E. Harland dob) érti a dolgát, tévedhetetlenül pendítik meg azokat a húrokat, amelyek fellazítanak, kioldják az emberből a feszültséget annyira, hogy mire a tüneményes szaxofon és zongora szólóknak vége és visszatér a téma, már talán nem is emlékszünk, hogy miért is voltunk idegesek. Jó oldódást!

Lars Danielsson – Folksong (Sun Blowing 2016)

Christian McBride – Sahara (Bringin’ It 2017)

Brad Mehldau – Rondo (After Bach 2018)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s