Marcus Miller– Lovin’ You (Suddenly 1983)
Lehet, hogy ezért többen meg fognak kövezni, de debütáló albumán éppúgy nem érzem késznek Marcus zenéjét, mint az lemezborítón csekkolható outfit-jét. Jójó, azt meg kell hagyni, hogy játékstílusa már akkor is teljességgel összetéveszthetetlen. Az is igaz, hogy ekkorra (24 éves), már több mint 5 éve David Sanborn basszusgitárosa, szóval gyakorlott muzsikus, de mégis úgy tűnik a Miles-szal töltött idő volt zenéjére igazán letisztító, elmélyítő hatással. Osztom azt a nézetet, miszerint Suddenly egy meglehetősen “light” album, bár egy cseppet sem sírok miatta. Ugyanis, ha valaki könnyed jazz-funk zenét keres, azt bizonnyal meg is találta. Úgyhogy ne fanyalogjunk, hanem hallgassuk meg, hogy indul be Marcus Miller!
Snarky Puppy – Open Forum (The Only Constant 2006)
A 2004-es induláshoz képesti második évben készült, The Only Constant címmel a Puppy első stúdióalbuma. Stílusuk lebilincselően izgalmas, teljesen egyedi és összetéveszthetetlen. Szédületes és egyben mesteri az az ötvözet, amelyet a sok-sok muzsikus létrehoz. Igen ötvözet, mert amit hallunk teljesen koherens egész. Az Open Forum is egyszerre száz színben pompázik, a pazarul kidolgozott percussion felületektől, a csengő-bongó gitár témán, vagy szinti szólón keresztül, a nagyzenekarokat idéző, átkomponált fúvós kórusokig. Minden mozgásban, minden formálódóban, de mégsincs hiányérzetünk, hiszen az egész valahogy körénk gyógyul. Mintha csak Michael League (az együttes vezetője ekkor 22) intene a basszusgitár mellől: Gyere, ülj le egy percre és érezd jól magad velünk!
Trilok Gurtu – Shobharock (Usfret 1987)
Richard Bona – Dipita (Scenes From My Life 1999)
Bona valahogy mindig meg tudja taláni azt a hangot, ami elér az ember szívének legmélyébe. Ez a szám is bizonyíték, hogy a legeslegelső pillanattól kezdve birtokában van a képességnek, ami egy varázslatos új világot énekel a hallgatója köré, ahol a biztonság és a szeretet puha ölelése ringat el. A kezdetektől fogva mesterkéletlen őszinteség, zsigerekből áradó természetesség jellemzi. Nagyon sokat lehetne beszélni összetéveszthetelen basszusgitár soundjáról , bár talán ezen az albumon még nem a kedvenc Foderáján játszik, de első szólólemezén is, mint a későbbiekben, könnyed játékossága lenyűgöző hangulatot teremt. Hát adjuk át magunkat neki!
Anouar Brahem – -Raf -raf (Barzakh 1991)
Brad Mehldau – Prelude To A Kiss (Introducing Brad Mehldau 1995)
Victor Wooten – I Know You Know (The Wootens 1985)
Két év van mindössze Marcus Miller Lovin’ You-ja és a Wooten klán I Know, You Know-ja között, a stílus is ugyanaz a jazz-funk. Ennek ellenére plasztikus a kettő közötti különbség. Legelőször is, itt a basszusgitáron kívül is van minőségi muzsikálás. De, ami nekem maximálisan elnyeri a tetszésemet, a Wooten-fiúk masszív ereje, és sodró lendülete. Szép zenének nem éppen mondanám, de bármikor megállja a helyét energia generátor gyanánt. Amúgy meglepő módon Victa’ (21 éves) nem brillírozik a bratyók között, csak teszi a dolgát nagyon ügyesen. A hangja viszont elég király!
Notes 