Joe Zawinul Trio – I Should Care (To You With Love 1958)
Zawinul 1958, ekkor 26 évesen kb. 6 éve játszik jazzt. Bár ösztöndíjat nyer a Berklee-re, de egy hét után otthagyja, mert a tanárja szerint sincs ott mit tanulnia. És valóban, ez a felvétel is bizonyítja, hogy tökéletesen birtokában a jazz kifejező eszközeinek. Szólója kifejezetten mértéktartó és formás. Páratlan tehetsége abban is megmutatkozik, hogy európai és fehér létére folyékonyan beszéli az amerikaiak zenei nyelvét. Bár ez a szösszenet még nem lép fel a későbbi invenció és progresszió igényével, a könnyed szórakoztatás küldetését hibátlanul teljesíti. És a zenésztársakat George Tucker basszusgitár, RayBarretto konga és Frankie Dunlop dob is nagy dicséret illeti.
Pat Metheny – Bright Size Life (Bright Size Life 1976)
A 21 éves Metheny debütáló albumának címadó dala és nem kisebb személyiség kíséri basszusgitáron, mint a nála csak néhány évvel idősebb Jaco Pastorius. Kettősük, sőt Bob Moses-szel alkotott triójuk szépséges, letisztult kisimult zenét játszik. Elképesztő, hogy Metheny soundja mennyire kiforrott és egyéni már pályája legelején is. Az első megjelenés óta a szám már bevonult a jazz-történelembe, de szerintem még a laikus fül számára is érzékelhető, hogy tökéletes gyöngyszemet alkottak az előadók. Egymásra hangoltságuk, finom reflexióik páratlan zenei élményt adnak. És hát nyilván feltűnik mindenkinek a könnyedség és nagyon-nagyon kedves, tényleg világos atmoszféra és textúra, amit teremtenek.
Art Blakey & The Jazz Messengers – Wisper Noth (Live at Club St Germain 1958)
Miles Davis – Dig (My Old Flam 1951)
Herbie Hancock – Oliloqui Valley (Empyrean Isles 1964)
Herbie Hancock 24 éves és már egy éve Ron Carter és Tony Williams társaságában tagja a Miles Davis kvintettnek. Az Empyrean Isle már nem is az első szólólemeze, és ezúttal Freddie Hubbard csatlakozik a jazztörténet egyik leghíresebb ritmusszekciójához. A szakértők szerint a hard-bop vagy a post-bop kereteit feszegeti a nem kevés kísérletező kedvvel megalkotott album. De akárhogy is neveztessék számomra ez egyfajta esszenciális jazzmuzsika, természetesen nem a steril, vagy a kilúgozott értelmében a szónak, hanem inkább a letisztultság, a kiművelt és nagyon mértéktartó, kerek forma jelentésben. Jó téma, jó előadás és micsoda szólók nagyon-nagyon fiatalon.
John McLaughlin – Peace Piece (Extrapolation 1969)
Jan Garbarek – Karin’s Mode (Esoteric Cicle 1976)
Notes 