Nem hiszem, hogy túlságosan sokan lennénk, akik pontosan tudták mire vesznek jegyet, amikor Gwilym Simcock szólóestjét választották. De azt is valószínűsítem, hogy a manchesteri zongorista rajongótábora a résztvevők teljes létszámával gyarapodott ezen az estén. Bizony ez a fiatalember nem akárki, szülőhazájában számos díjat nyert, és hát az is elképzelhető, hogy Pat Metheny is a legjobbak közül választ magának zenésztársat. Ennek okán Simcock már járt is Magyarországon.
Erre az alkalomra a Near And Now című, legújabb szólóalbumát hozta el nekünk. Az egész olyan volt, mint egy exkluzív, zenés interjú, hol élőszóban, de jobbára a zongora mellől, zenéjével kalauzolt bennünket életének állomásain keresztül, bemutatva pályájának meghatározó személyiségeit. Az este folyamán pedig egy rendkívül megnyerő és csillogó tehetségű muzsikus-karakter bontakozott ki előttünk.
Már a szóban forgó album alapötlete is egyfajta szerénységről, másfelől közvetlenségről tett tanúbizonyságot. Elmondása szerint gondolkodóba ejtette, hogy Királyi Zeneakadámia-béli tanítványai, hogyan teszik tűvé hangszerüket, hogy megtalálják a saját hangjukat. Az ifjú tanár úr padig nem szégyelli bevallani, hogy hányan és hányféleképpen hatottak rá olyannyira, hogy ennek az anyagnak a kompozícióit egyenesen nekik dedikálta. Billy Childs-tól Brad Mehldau-n keresztül Russel Ferrante -ig, vagy Egberto Gismonti-ig a legőszintébb tisztelettel és megbecsüléssel szólítja meg őket. És közben a legmulatságosabb az, hogy persze ő az első perctől kezdve a saját hangján játszik.
Milyen is ez a saját hang? Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de én nagyon hallom benne a klasszikus zenei alapokat és egyfajta szofisztikált, majdhogynem sztoikus nyugalmat. Az egyik pillanatban Liszt alakja sejlik elő, a másik partról Debussy integet, de a következő ütemek már valami kifejezetten Jarrett-es karaktert hoznak. Mindenki jól megfér egymással, hiszen előadónkat nagyjából semmi sem billenti ki szívet melengető, kincset érő derűjéből. Második gondolatom a szerkezet felé visz, egész végig az volt a benyomásom, hogy Simcock-ot a zenei alkotóelemek közül a dallam és a harmónia érdekli igazán. Csodálatosan vezetett melódiái, simogatóan tiszta akkordjai szép lassan elvarázsolták a hallgatóságot. Többször volt az a benyomásom, hogy a csillagos éjszakai égboltot zongorázza körénk.
És mindeközben tüneményesen szórakoztató, egyetlen pillanatig sem hagyja megmunkálatlanul hallgatóság érzékeit, de mindezt olyan könnyed eleganciával teszi, mintha csak finoman hintáztatná. Ennek a hintának a szelíd lengésével indultunk haza. Tökéletes este volt, szerettem az érzést!
Köszönöm ez élményt és a fotót a szervező GetCloser Concerts-nek is!
(Sajna az új CD még nem elérhető neten, de addig is itt egy csodaszép tavalyi koncert-felvétel)
Notes 