II Harmincnegyedik hét

The Bad Plus – Hurricane Birds (Never Stop II 2018)

A Bad Plus kapcsán a legtöbbször az az első gondolatom, hogy ez jazznek kicsit kemény, rocknak meg túl elvont. Szóval, hogy kicsit bajban vagyok a kategorizálást illetően, de rögtön utána nyugtázom, hogy zseniális, és hogy akkor meg minek is kellene berakni valami fiókba. Mindjárt, ha megvizsgáljuk a témáját, bőgő és zongora tömör masszává gyúrja a basszust és a harmóniákat. A dallamot ennek a masszának a felületére applikálja a zongora, de valahogy nem is feszít erőt, hogy integrálja, hagyja hangszínben és karakterben is elkülönülni a kísérettől. Harmadik és egyben legizgalmasabb elemként pedig ott a dob, ami egy pillanatnyi kihagyás vagy felengedés nélkül keményen űzi, hajtja, ösztökéli az egészet. Nincs megállás, téma, extravagáns, kortárs ízű szólók, téma, vége. Maradjunk annyiban, hogy ez kísérleti muzsika a javából.

Trilok Gurtu – Peace Of Five (21 Spices 2011)

Snarky Puppy – Binky (groundUP 2012)

A Puppy sok minden között arról is nevezetes, hogy meseszerű az ütősszekciójuk. Ezt a számot is dögös tempók, a szivárvány minden árnyalatában pompázó hangszerelés jellemzik. És persze nem csak az ütősszekciót. Ahogy fokozatosan felépítik, egyre több árnyalat és stílus bontakozik ki, vagyis csatlakozik be a fősodorba. Mesteri, ahogy a sok-sokféleség egyetlen organizmussá szervesül. Ez ennek az állandóan változó és megújuló kollektívának a legnagyobb erénye, képesek valahogy zenébe önteni az életet. Az utolsó blues-osabb szakasz, 7:10 körültől, pedig a személyes kedvencem.

Christian McBride – The Movement Revisited (People Music 2013)

Julian Lage – Prospero (Arclight 2016)

Rendkívül érdekes és intenzív zenei világ bontakozik ki Julian Lage keze nyomán. Alapvetően az érdes formákat kedveli, ez domborodik ki már-már metálos gitár soundjában és az erőteljes ütősmunkában is. Mint a törzsi dobok hátára ültetett extatikus, rituális tánc, úgy ragad magával. Bár kicsit ellentmondásos a dobok sodró lendülete és a gitár inkább úszó, lassabb tempójának együttműködése. Talán inkább akadályozzák is egy mást, mint segítik. Az meg főleg érdekes, ahogy a többi hangszer egyáltalán nem jut szóhoz mellettük. Mintha valami rémesen fontos mondanivalójuk lenne, és keresnék hozzá a megfelelő szavavakat. Megtalálták? Nem? Izgalmas zene!

Marquis Hill – Beep Durple (The Way We Play 2016)

Dhafer Youssef – Nafha (Electric Sufi 2001)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s