II Huszonnyolcadik hét

Wayne Shorter –  Angola (The Soothsayer 1965)

Úgy hírlik erről a számról, hogy Shorter előzőleg komponálta, meglehet még az Art Blakey-féle formáció számára. Lehet, de az teljesen biztos hogy ennek a szextettnek remekül áll. Hihetetlen lendülettel jön és emellett valahogy érezhető, hogy a muzsikusok egy kósza pillanatra sem engedik ki a kezükből a gyeplőt. Nyilván izgalmasak a szólók is, de ezúttal leginkább a ritmusszekció munkájára hívnám fel a figyelmet. McCoy Tyner (zongora), Ron Carter (bőgő) és Tony Williams (dob) háttérmunkája teljességgel ámulatba ejtő. Húzásukon és összhangjukon túl, már csak a szerénységük, a zene iránt való alázatuk lenyűgözőbb. Azért a végén hála az égnek kapunk egy kis ízelítőt egy picike dobszóló formájában is.

John Coltrane  – All or Nothing at All (Ballads 1962)

Olvasgatván az albumról írott kritikákat, furcsa mód Coltrane legvitatottabb lemezéről sikerült választanom. Sokan felróják, hogy ezúttal túlságosan szimplára, majdhogynem olcsóra vette a figurát. A magam részéről egy cseppet sem érzem, hogy bármilyen szó is érhetné a ház elejét. Ennek a számnak már elejétől teljesen bele vagyok szeretve az osztinátójukba. Olyan az egész, mintha könnyed szökellésbe fogna a fűszeres tavaszi levegőn. Valóban nem lihegi túl a fajsúlyos mondanivalót, de annyira bájos és kellemes. És azért akárhogy  is, Trane szaxofonja felejthetetlen tónuson szól. Minden hangja gömbölyű, éppúgy mint Tyner zongorája, és főképp Garrison bőgője. Nagyon bírom ezt a kerekedést, remélem más is megszereti!

Hijaz – Tih (Nahadin 2014)

Mark Guiliana Jazz Quartet – Where Are You Now? (Jersey 2017)

Mike Stern – Dive 55 (Is  What It Is 1994)

Jaimie Branch  – Theme Nothing (Fly or Die 2017)

… és tényleg, itt a bizonyíték, hogy nem csak a dallamon múlik a zene, hiszen a téma összesen egy szál moll akkord. De a nyers hangzás, a kemény, dögös trombita, a bőgő reszelős vonókezelése, a dob ideges kattogása állati izgalmas muzsikát hoz létre. Bírom az őrültségét, a feszített, majdhogynem túlhajtott tempó jó kis levezető. Ha megfelelő hangulatban kap el, addig ráz, pörget, lökdös, amíg végül mégiscsak kioldanak a görcseid. Hát kellemes kikapcsolódást a kis semmiséghez…

Victor Wooten – Merlin (Sword And Stone 2012)

Nem sok embernek jutna eszébe a basszusgitárt kalimbára preparálni és úgy loop-olni. Pedig király ötlet. Wootennél persze megszokhattuk, hogy virtuozitását már csak a kreativitásban szárnyalja túl. De az is igaz, hogy az ötletnél ezúttal sem jut sokkal tovább. Megelégszik egy szinte bájos, és vitathatatlanul ötletes felülettel és egy meglehetősen irány nélküli dallammal. Nem nagyon bajlódik strukturális átgondolással, mint ahogy a számnak se eleje se vége igazán. Egy ötlet, egy hangulat, egyszemélyes showműsor. Lehet ettől még állati jó? Naná!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s