Footprints

Wayne Shorter (Adam’s Apple 1966)

A Footprints nyomán elég jól el lehet azon gondolkodni, hogy vajon mi okból válik valami standarddé. Általában elég egy fülbemászó melódia, vagy egy emblematikus előadó. Itt, bár nem állítom, hogy bármelyik is hiányozna, de véleményem szerint ennél jóval többről van szó. Olyan remekműről, amely nemcsak az első hangtól az utolsóig (igen, a szólók is!) ki van módolva, hanem  mint a későbbiek során kiderült, lenyűgözően sokféle inspirációt képes nyújtani  feldolgozói számára. Az eredeti számban az egészen egyedi, és elképesztően cool hangulaton, meg a jellegzetes basszusmeneten és a modális fordulatokon túl, számomra a ritmus, ami a kompozíció savát-borsát megadja. Zseniális, ahogy a waltz ¾-je, meg a 4/4 keveredik, nemcsak váltakozik a páros és páratlan lüktetés, hanem felelget és néhol össze is forr.

Miles Davis (Miles Smiles 1967)

Természetesen a második változat a Miles-féle interpretáció kell legyen. Muszáj megemlíteni a zenésztársakat is, mert ennek a legendás kvintettnek tagja volt Miles-on és Shorteren kívül, Herbie  Hancock zongorista, Ron Carter bőgőn és Tony Williams a doboknál. Ha valakit addig nem győzött volna meg, attól a pillanattól, hogy ők eljátszották, végérvényesen beíródott a jazztörténelembe. Kicsit gyorsabb tempót vesznek, ami lendületet ad a folyamatnak.  Micsoda pillanat, amikor ehhez képest is kicsit meglódul a groove, és megszabadul a kötelékeitől. Hatalmas, gyönyörű, mély lélegzet. A dallam pedig azt hiszem, itt nyeri el az igazi formáját, amikor Miles és Wayne különös kvartmenete felejthetetlen, fanyar ízt ad neki. A szólókról nem is beszélve, szédületes ötletgazdagsággal járják körül a zenei alapgondolatot, egyenként és együtt is fenomenális zenélést csapva. Hallgatod, és valahol azt is megérted közben, miért mondják, hogy halhatatlanok.

Herbie Hancock Trio (Live in Newport 1988)

Herbie Hancock, Buster Williams bőgős, Al Foster dobos segítségével ezen a koncert felvételen úgy játssza a Footprints-et, mintha legalábbis ő lett volna a bábaasszony a nóta megszületésénél. Minden hangja a kisujjában van. Élményszerű új hangszeren, a zongorán megízlelni a témát és amúgy is az egész előadás egyfajta ritmikai-melodikai-harmóniai kalandozás, kísérletezés a témával. A szélsebes tempó igazán virtuózzá varázsolja. Mint ahogy HH zongorázásáról is elsőként ez a kifejezés jut eszembe, és mellette rögtön az ötletesség. Mennyire eredeti az is, ahogy menet közben, az ujjaival preparálva, ütőhangszerré változtatja a zongorát! A szám második felében (8:30 körül) hirtelen megtalálnak egy teljesen új színt, ami tempón és metrumon, vagy időn kívül helyezi, szinte éterivé szublimálja a témát. Ezek pillanatok, az egyik olyan jeles alkalom, ami szerintem még a laikus hallgató számára is képes kaput nyitni a free jazz megértése felé. A közös improvizáció olyan plaszticitással fogalmazódik meg, annyira megnyugtató, ahogy szinte kézen fogva vezetik a befogadót a hang-kavalkádon, és a fergeteges dobszólón keresztül, a biztonságos visszatérésig.

Terence Blanchard (Newport 2003)

Egy kis funky a 2000-es évek elejéről. Alapvetően teszik a kiragadott és csontvázzá, vagy szívdobbanássá ritmizált akkord ötlete. Blanchard csapata pedig teljesen hallgatható és mai interpretációt csinál az eredeti számból. De valahogy, közben mintha kifogyna az ihlet, és épp a szólókra laposodik el, ürül ki a koncepció. Amikor a trombitaszóló alatt jön puhábban, már egyáltalán nem érzem azt a húzását, mint az elején. Természetesen koncerten (és ez a felvétel az) tökéletesen elfogadható, hiszen Blanchard tényleg szépen trombitál és a többiek is profik, de nem nagyon hívja fel magára a figyelmet semmivel. Számomra ez inkább valami háttérzene, annak viszont igen kellemes.

Nu Jazz Project (Dreamer 2011)

Ami itt történik, az messze túlmutat egy újabb előadás keretein, ahogy a belga hiphop csapat hozzányúl a számhoz az sokkal inkább parafrázis. Már az énekesek jelenléte teljesen átprogramozza a zenei gondolatot, és a rapperek meg a ritmusszekció pedig bevégzik a dimenzióváltást. A legfurcsább kétségtelenül az, hogy éppen a  Terence Blanchard átiratot veszi alapul. Viszont egészen bámulatos, ahogy fordítva építkeznek és az eredeti téma csak jóval később kerül elő, kb. abban percben, amikor már épp elkezdene idegesíteni, hogy nem jut eszedbe, honnan ismerős ez az állandóan ismételgetett akkord. Megnyugodva konstatáljuk a Miles-verzióból  ismerős trombita/szaxi hangszerelést, de mégis annyira üdítően más az egész hangkép. Van a groove-nak egy olyan vivőereje, ami szinte hipnotikus nyugalomba ringat, és közben átszellemült mosolyra simít. Ez így azért eléggé bejön!

HBC (2012)

Ennél a változatnál épp az érhető tetten, mennyire illik a modern köntös a kompozícióra. Van aki az albumot magát minden modern fúziós felvétel anyjának titulálja. Tény, hogy a Henderson-Berlin-Chambers trió, még a hírnevükhöz képest is, megdöbbentően invenciózus muzsikát játszik. Ultra gyors tempót választanak, de kétségkívül győzik technikával, sőt egyfajta könnyed elegancia is jellemzi előadásukat. Az eredeti cool/avantgarde színeknek itt nyoma sincs, inkább a bebop! és a funky hatást (kicsit régi, kicsit új) érzem markánsnak. Hangzás szempontjából Henderson gitárja is meglepően passzol a témához, a kicsit glissandósabb, csúszkálóbb játékmód teljesen új outfitet kölcsönöz. Mint ahogy Chambers energiáktól majd szétpattanó dobolása (Egek, az a szóló!…), és Berlin kíméletlenül kemény ritmikájú basszusa is csodásan áll neki.

Anon. (Live in JAM no MAM 2014)

Egy löket latin!! Na igen, erre azért nem annyira számítottam. Fogalmam sincs, kik ezek a zenészek, és bár lehet, hogy szégyenletes, de a JAM no MAM-ról sem hallottam soha, de amit ezzel a nótával művelnek az káprázatos. Persze mivel amúgy is odavan az ember a forró latin ritmusokért, már a bevezető is a szívébe lopja magát. Hangszer-, és ritmus-kavalkád, sugárzó öröm és felszabadultság. Itt nem nagyon vannak kérdések, meg a kompozícióról való okoskodás, felrántanak egy karneváli kocsira és már rázol is velük végkimerülésig. És mennyire jól esik!!…

Antonio Adolfo (Hybrido 2017)

Adolfo, eredendően brazil zongorista neve szerzőként és producerként is nagyon jól cseng. Legújabb lemeze, amely a From Rio To Wayne Shorter címet viseli, hallatlan igényességgel és érzékenységgel nyúl Shorter zenéjéhez. Szinte tapintható a tisztelet és a figyelem, de ennek ellenére bátran formálja a saját képére a zenei anyagot. A Footprintsben is, első lépéként kicsit átrendezi a basszusmenetet, ami ettől talán még egy árnyalatnyival békésebbé válik, remekül előkészítve a dallam megjelenését. Nagyon szép nyugodt pillanat, amikor ez a vokál-zongora legato dallam kiegészül a fúvós karral. Itt tényleg kiteljesedik, szinte himnikussá válik a téma. Ritmikailag talán a swing és a rumba között ingázik, hangzásában pedig egyértelműen a fülledt, latinos színek dominálnak. A gitár és a harsonaszóló csodásan új színekkel gazdagítja az amúgy is dús akusztikai élményt. Nagyon rendben van!

Chick Corea Fingerprints (Trilogy 2015)

Ez Chick Corea válasza Wayne Shorter kompozíciójára. Ő nem az interpretáció útját járja, hanem ír egy saját számot a Footprints inspirációja alapján. Varázslat az első hangtól az utolsóig, a szó legnemesebb értelmében.  McBride egyszerűen fantasztikus, annyira telt a bőgő-soundja, minden hangja rugaszkodási pont, mintha zsonglőrködne a zongorával és a dobbal. De ha a Blade-et kezdem külön figyelni, nagyjából ugyanez a benyomás ér. Nemkülönben Corea. Hármójuk együttjátékára nagyjából semmilyen mérce nem illeszthető. Tempójuk elementáris, kicsit se értem hogyan tud ez koncerten így kifeszülni, ez már tényleg valamiféle mágia. Mondjuk kaptak is érte Grammy-t, legjobb improvizált szóló kategóriában.

 

One Reply to “Footprints”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s