Jacob Collier – With The Love In My Heart (Djesse Vol. 1. 2018)
Collier-vel kapcsolatban általában nem teljesen egyértelműek a benyomásaim. Az persze az első pillanattól vitathatatlan, hogy állatira tud zenélni a srác. De sokszor felmerül bennem az is, hogy vajon zenéje mennyire esik áldozatul a technikai bravúroknak és hogy én, a hallgatója mennyire bírom követni a tempóját, vagy totál elveszítem a fonalat a szanaszét röpködő tükörcserepek forgatagában. Aztán egyszer csak, mint itt is történik valami, és a mozaik darabkái, egy másik síkon új egésszé kezdenek összeállni, egy új valósággá formálván magukat. És én pedig rájövök, hogy ez tulajdonképpen tetőtől talpig, klipestől, mindenestől zseniális!
Kenny Wheeler, Dave Holland – Kind Folk (Angel Song 1997)
Eldar Djangirov Trio – Hope (Breakthrough 2013)
A kirgíz származású amerikai srác fenomenálisan zongorázik, de ezúttal nem szóló hanem egy trió felvételét választottam. Már csak azért is szeretem ezt a számot, mert ő is egy olyan oldaláról mutatkozik bele, amit talán kevesebben. A magam részéről azért kedvelem saját kompozícióit, mert úgy mint ebből a számból is, árad belőlük az optimizmus. Djangirov cseppet sem introvertált zenész, bár a szó legnemesebb értelmében. Bátran és szívesen mutatja meg sodró lendületű belső világát. Csupa öröm és derű az egész darab, és a zongora mellett szerintem figyelemre méltó, bár kicsit nyers a dob és basszus hangzás. Kellemes, ügyes összjátékuk pedig igazán bájos élménnyé (különösen a harmadik perc környékén) formálja meghallgatásukat.
Christian Scott – New Jack Bounce (Diaspora 2017)
Robert Miles & Trilok Gurtu – Inductive (Miles-Gurtu 2004)
Zawinul & McLaughlin – In a Silent Way (Live at Donaufestival 1992)
Kicsit elfogódva kezdek neki, hogy ennek a páratlan felvételnek a méltatására szavakat keressek. A két lenyűgöző géniusz közös hangjait hallgatva mindig az jut eszembe, hogy ők már életükben halhatatlanok. Ha a zenének van Parnasszusa, ők ott laknak a csúcsán, megidézve a harmadik zsenit, mesterüket, Milest.Regényeket lehetne arról írni, hogy milyen csodálatosan fonják körbe a melódiát és egymást; milyen döbbenetesen eltalálják a közös színt, és ezzel együtt mennyire plasztikusan érződik mindkettőjük egyénisége; játékukban mennyi mélység és mennyi egyszerűség bontakozik ki, amit halandó ésszel talán fel sem foghatunk. Lehetne, de jobban tesszük, ha hallgatjuk…milliószor
Steps Ahead – Bowing To Bud (Holding Together 2002)
Notes 