Wooten – Franceschini – Chambers MOMKult 2018. 11. 07.

Foto: Kleb Attila

Az első perctől az utolsóig olyan húzása volt, mint egy gőzgépnek. Jó persze szelídlelkű, lágy dallamokra vágyó barátaink nem jöttek igazán jó helyre, mert ez bizony másfél óra kőkemény zúzás volt. Átfutott a fejemen többször is, hogy most igaziból jazz, vagy rock koncerten vagyunk. A technikusok az utóbbit gondolták kb. az elviselhetőség határáig tolva fel a hangerőt. Amúgy szépen megcsinálták, egyáltalán nem volt torz vagy fülsértő, cserébe ultradinamikus, robbanékony és egyszerre árnyalt hangzást kevertek. Kifejezetten jól esett az egész testet átmozgató, dübörgő hangorkán.
Az persze megint igaz, hogy bármit is ügyeskednek a hangosítók, a show-t az előadó viszi el a vállán. Itt pedig egytől-egyig világklasszisok léptek színpadra. A hármasfogat ezúttal legújabb, Trypnotyx című albumáról játszott, és persze megszólaltak a régi kedves cimborák pl. Bela Fleck számai is. Wootennél azt csodálhattuk meg leginkább, és már sokadszor, hogy milyen az, ha valakit egyáltalán nem feszítenek technikai korlátok. Az ő esetében tökéletesen egyetértek azzal, hogy minden alkalommal próbára teszi a hangszerét és ezzel mindenki nyer. Fesztelen és könnyed természetességgel kezeli legendás Foderáját a Yin-Yangot, miközben, minden egyes pillanatban derűs és tökéletes tudatossággal rúgatja ki a ház oldalát. És hát ott vannak azok az elképesztő bravúros szólók, igazi akrobata. Gondolom a közönség más tagjai, velem együtt sokáig fognak arra a skálára emlékezni, amit a looper segítségével hangonként rakott össze. Vagy a ráadás, The Lesson témájára ahol az egy szál basszusgitár egyszerre játssza a basszust, a harmóniákat és a dallamot. És mindezeken túl és mindezek felett abban, amit csinál, a játékos kedv és kreativitás nyűgöz le mindenkit.
Társai pedig abszolút partnerek mindenben. Szólistaként Franceschini és Chambers is figyelemre méltó. Ilyen tapasztalt zenészeket hallgatva tökéletes biztonságban érzi magát az ember. A zenéjükben, vagy inkább játékukban felsejlő megszámlálhatatlan utalás – hogy csak néhányat említsek: Tico tico; Love Supreme; Habanera – is láttatja, hogy mennyire a kisujjukban van a stílus minden csínja-bínja. Franceschini tényleg kifogástalan, éppúgy szaxofonon mint fuvolán vagy piccolón.

Ezen az estén számomra kettejük közül inkább Chambers tudta betölteni az atomreaktor szerepét. Maga a személyiség, a kisugárzás is rendkívül erőteljes, ha meg hozzáér a dobokhoz, attól a holtak is életre kelnének. Kétszer! – merthogy két koncert volt egymás után. Kémeink jelentették, hogy a második is hasonlóképpen elsöprően dinamikus volt.
Végezetül pedig feltehető a kérdés: Mit is nyertünk mi? Ahogy kedves barátom megfogalmazta: „Nem feltétlenül és elsősorban zenei élményt, hanem élményt a zenén keresztül, ami feltölt, és inspirál.”
Köszönjük ezt az újabb király estét a GetCloser-nek!

DC10 (Trypnotyx 2017)

Liz & Opie (Trypnotyx 2017)

A Little Rice And Beans (Trypnotyx 2017)

Zenergy (Yin Yang 1999)

Funky D (Trypnotyx 2017)

The Lesson (Palmistery 2008)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s