Aretha Franklin – Until You Come Back To Me( Let Me In Your Life 1973)
Felejthetetlen!!
Weather Report – This Is This (This Is This 1986)
A Weather Report utolsó lemezének címadó dala, ekkor már nem igazán volt együtt a csapat. Wayne Shortert nem is hallom játszani, de lehet, hogy tévedek. Viszont az biztos, hogy Zawinul kompozíció és a gitáros nem más, mint Carlos Santana. Nagyon izgalmas, amit a ruganyosra töltött alapfelület felett csinál. Kicsit lebeg, kicsit ráz, olyan mintha egy ugráló várban pattogna. Valójában az egész energiája és a hangulata is gyermekien erőteljes és önfeledt. Nagyon szeretem, ahogy Mino Cinelu és Peter Erskine az ütőkkel bánik, valahogy úgy hajtják, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából. Ajánlom bárkinek ébredéshez, egy pörgős nap örömteli indítása végett.
Lars Danielsson & Leszek Mozdzer – Praying (Pasodoble 2007)
Marcus Stockhausen & Snétberger Ferenc – Finale (Live at Clusone Jazz festival 2008)
Danielsson és Mozdzer bámelyik duettje azt zavarbaejtő érzetet kelti bennem, hogy tulajdonképpen ők nem is kettő, hanem egy. A bevezető óvatos útkeresése után hamar rátalálnak a dallamra, amelynek unisono-jában teljesen összeforrnak. Olyannyira, hogy később, más-más dallamot játszva, Mozdzer csilingelő zongorázása és Danielsson zengő bőgőhangja, mint jin és jang egészítik ki egymást. Stockhausen és Snétberger is tudja ezt a típusú közös hangot, tökéletes szinkronitást, persze más hangszereken. Az ilyen együtt-muzsikáláskor a zenész valahogy úgy érzi, hogy hirtelen minden nagyon egyszerű és könnyű lesz. Nekünk hallgatóknak pedig gyönyörűség, ámulat, katarzis jut osztályrészül.
Collin Walcott – Prancing (Cloud Dance 1976)
Dhafer Youssef – Les Ondes Orientales (Abu Nawas Rhapsody 2010)
Csengő-bongó zongora, csattogó oud, dörmögő bőgő és zörgő dob. Tulajdonképpen kezdetben egész egyszerű ez az osztinátó alapú három részes téma. Ami számomra végtelenül izgalmassá varázsolja egy szempillantás alatt, az a sodró tempó és zongoraszóló intenzitása. Meg ahogy a vokál konvertálja a struktúrát: utána mintha a hypertérben lennénk, ami egészen addig rejtve maradt. De ebben a középrészben elszabadulván kötöttségektől (osztinató), másfajta törvényszerű-ségeknek engedelmeskedve (ritmus) egészen rendkívüli muzsika születik. S mire bevégzi a zongora, jól is esik a visszatérés, mert nehéz lenne a téma első megszólalását felidézni. Most minden sokkal gazdagabb, a középrészben megtalált hangzásokkal dúsul fel. aztán fokozatosan elcsendesülve lassan tovatűnik.
Bokanté – Limyé (Strangle Circles 2017)
Micsoda finoman megmunkált, gazdag ütős felület! Ebben a felvételben külön szeretem, hogy jól kivehető milyen odafigyeléssel teszik bele a zenészek a saját szólamukat. Élmény nézni, ahogy a sok-sok apró részletből összeáll a kirakós. Ezen felül érdemes League-re is fülelni kicsit, egyetlen frázist játszik szinte végig, de egyrészt a basszus hangszín iszonyatosan el van találva, másrészt és persze ebből következően, csodálatosan puhán alapozza meg, öleli körül az egész folyamatot. Malika Tirolien hangjában pedig megvan az a delejes erő, amitől a produkció az első pillanattól magával rántja a hallgatót, és viszi, ringatja sokkal tovább, mint ahogy az utolsó kósza hangok is lecsengtek.
Branford Marsalis Quartet – The Return (Upward Spiral 2016)
Notes 