II. Ötödik hét

Marcus Miller – B’s River (Afrodeezia 2015)

Az az élet, erő, magával ragadó atmoszféra működteti ezt a számot is, ami mindent mozgásba hoz, ami körülveszi. A hagyományos, tán kissé smooth-jazz ízű alap egyből gellert kap a gimbri  sajátos tónusán, és a trombitával, no meg a basszusgitárral fuzionálván varázslatossá lényegíti a hangzást. Amúgy a “B” Miller feleségére utal, akinek egy gyönyörű zambiai folyóról való elbeszélése ihlette a számot. Szerintem ez nem egyszerűen szép, de tulajdonképpen nem is bonyolultan az. Marcus Miller valahogy képes az emberen belül pengetni a húrokat, eléri hogy ne a füleddel, hanem a szíveddel hallgasd. Nem teszel fel felesleges kérdéseket, nem boncolod élve, csak hagyod, hogy tegye a dolgát, mert jól esik, amit csinál.

Lars Danielsson – Gimbri Heart (Libretto III 2017)

És itt egy másik gimbri trombita duett. Ez teljesen másként afrikai, mint a Miller-féle. Már a bevezető dallamvezetése és főleg az intonációja szédítő iramban repít el a nyugati kultúrkörből. Aztán mikor a trombita megszólal már ott is érzed magad a Szahara homokján. Különös blues-ritmusban hullámzó karaván tűnik fel. Rendkívüli a tempója, és az a forróság, belső izzás, ami a tónusát jellemzi. Ahogy tovatűnik legtöbbször két dolog jár az eszemben. Egyrészről, hogy van valami titka, amit már megint nem árult el nekem. És hogy hátha legközelebb…

SFJAZZ Collective – Gibraltar (The Music of Chick Corea & New Compositions 2013)

Bill Laurance – The Good Things (Flint 2014)

Van valami különleges parmanencia és erő ebben a számban. Amikor elkezdődik kicsit olyan, mintha nem most indulna. Egy sajátos, de már tökéletesen kifejlett, csodás univerzumban bukkan fel járművünk. Saját belső törvények uralkodnak. Például az a szoros egység amiben billentyűs, ütős és basszus együttműködnek. Már a bevezető passzázsok ebbe a határozott flow-ba húznak. Annak ellenére hogy a harmónia vezeti, gyönyörű melodikus anyagok bújócskáznak az akkordok alatt-között-felett, mintha egyszerre látnánk madártavlatból és mikroszkóppal. Ami pedig igazán meglepő, hogy könnyedén befogadható egyszerre ez a sok dimenizió, sőt csodálatos, mély levegőhöz juttat. Szép és szabad.

Anouar Brahem, Dave Holland, Jack DeJohnette & Django Bates – Bom Dia Rio (Blue Maqams 2017)

Omar Sosa & Seckou Keita – Zululand (feat. Gustavo Ovalles) (Transparent Water 2017) 53:20-tól

PRD Mais – Philly Bumbá (Live Studio 2017)

Na a brazil srácokat se kell félteni, hogy ha izgalmas muzsikáról kéne gondoskodni. Ez esetben, amit alkottak nekem sokkal inkább kortárs zenei produkció, mint jazz szám. Az elektronikus marimba sajátos tónusú, repetitív alapjához képest még különösebb hangszínűnek tűnik a két szaxi vonagló dallama. Az egész pedig nyakon öntődik ezzel a szivárványos perka-mártással. A legdöbbenetesebb, hogy ami kijön belőle, annak van egy markánsan egységes karaktere és erős húzása. Ja és halálpontosak. Ez vitán felül király zene, bámulatos szerzői invenció és pazar megvalósítás.  Lehet, hogy ideje lenne abbahagyni a folyamatos csodálkozást és leszögezni, hogy amit a groundUP produkál arra oda kell figyelni.


	

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s