Negyvenötödik hét – On Green Dolphin Street

Ella Fitzgerald & Joe Pass (Easy Living 1986)

Bronislaw Kaper, a lengyel muzsikus dala, Ned Washington szövegével, sok máshoz hasonlóan filmzenének készült. 1947-ben mutatták be az azonos című filmet, és nem sokáig váratott magára, hogy a jazzisták lecsapjanak erre az egészen elképesztő arányérzékkel megkomponált gyöngyszemre. Azért ezt a ’86-os verziót választottam, mert Ella Fitzgerald és Joe Pass előadása szinte tapinthatóvá domborítja a kompozíció sok-sok erényét. A különös, de mégis fülbemászó dallamot, a kristálytiszta ABAB szerkezetet, a puha akkordokat, a finom kromatikát. És persze mindemellett ez a két előadó birtokában van annak a képességnek, amivel életre kelthetik, új, egyéni és megismételhetetlen arcot adhatnak egy jól ismert melódiának.

Miles Davis (Kind Of Blue 50th Anniversary 1959)

Itt aztán nincs kétség, hogy remekműről van szó. Bár az On Green Dolphin Street eredetileg nem szerepel a Kind Of Blue-n, méltán került az jubileumi kiadás felvételei közé, hiszen ugyanaz a parádés szextett játssza. Mennyire csodálatosan sajátos és eredeti az a tónus, ahogy az egész megfogalmazódik, az a bizonyos modális jazz, az a híres cool hangzás, tele érzelemmel, s mégis utánozhatatlan ízléssel és mértéktartással. Bill Evans vezeti be telt akkordjaival, és kisvártatva csatlakozik hozzá a bőgő azzal az oktávos basszussal, amin mindig elképed az ember, merthogy tulajdonképpen 1 hang, de megkockáztatom Chambers a jazztörténet egyik legizgalmasabb egy hangjává varázsolja. Jön a dob finoman először seprűvel, később verővel, de mindig visszafogottan. És hát hogy Miles és Coltrane mire képesek, az kiderül a káprázatos szólókörökből. Hangonként lehetne elemezni fordulataikat, kalandozásukat, órákig lehetne beszélni sajátos egyéni hangjukról, és persze már százan megtették előttünk. Javaslom, inkább hallgassuk meg százszor! Kilenc percnyi megunhatatlan, tömör gyönyör!

Miles Davis & John Coltrane (Live Stockholm 1960)

Ugyanők egy koncertfelvételről, vagy pontosabban a zongoránál Wynton Kelly váltja Evans-t. Ezen kicsit fürgébb a tempó, erőteljesebbek az árnyalatok, direktebbek a fordulatok. Amikor Miles néhány kör után hirtelen lezárja, olyan mintha Coltrane kissé meglepődne, hogy mi történik. De aztán egy pillanatnyi tétovázás után, mintha csak azt mondaná „Ja, én jövök? Oké!”, és bele is fog. Számomra a legizgalmasabb pillanat az ő szólójának harmadik köre, addigra beindítja a rotort, és tenorjából eszeveszett iramban pörögnek, záporoznak a hangok mindenfelé. Kelly teljesítménye nekem jóval kevésbé átütő, mint Evans-é, és bevallom ennél a szólójánál a Joe Henderson változat-beli jobban tetszik. De aztán jön Chambers, és új, vonós tónussal gazdagítja a palettát. Ugyanaz a dal, ugyanazok az előadók, de megannyi elegáns, új szín.

Oscar Peterson Trio (The Sound Of The Trio 1961)

Az az elképesztő ebben a dallamban, hogy igazából két dallam. Az első rész egy orgonapontra (ugyanarra az alaphangra épített különböző akkordok) és egy ereszkedő belső kromatikus (félhangos) menetre épül. A basszus változatlansága miatt mire a második részhez érünk, már szinte tűkön ülünk, annyira várjuk, hogy mi fog történni. Részemről általában nagy szívdobbanás szokta kísérni, amikor az egész magasan pengetett repetáló hangok után, végre beindul a basszusmozgás. A második dallam már jóval melodikusabb és hagyományosabb jazz karaktert hoz. Oscar Peterson mesterien mutatja meg számunkra ezt a különbséget, hogy aztán az improvizációban egy harmadik, egységesebb hangvételben foglalja össze mindkettőt. Kell még hozzá egy csinos, zongora passzázsokkal kipárnázott bevezető, meg egy hasonló hangvételű coda, és kész is a mintaszerű standard-feldolgozás.

Joe Henderson (With Wynton Kelly 1968)

Henderson változatából számomra egészen világosan az derül ki, hogy mit hoz ki a vérbeli jazz-zenész egy jó témából. És hát a Green Dolphin kitűnő téma. Úgyhogy az akkordos-zongorás, vonós-bőgős bevezető – ami egyébként tekinthető a dallam első, szabadabb, rubato bemutatásának – után választanak egy kifejezetten friss swing tempót, és már jöhetnek is sorban az improvizációk. Mind Henderson, mind Wynton Kelly (zongora) hosszú percekig szólózik, vagyis igazából nem is tűnnek hosszúnak a percek, mert miközben ötleteik, kreativitásuk kibontakozását figyeljük, repül az idő. Mindehhez Paul Chambers (bőgő) és Jimmy Cobb (dob) úgy terítenek meg, hogy azt tanítani kéne. Jelenlétük pontosan abban az arányban érzékelhető, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Halljuk is tökéletesen őket, mégis hagyják a szólistákat előtérben maradni. Személyes kedvencem kb, 7:30-nál az a rész, ahol a szaxi szóló végén kiszáll a zongora és Cobb egy kicsit belehúz, de csak azokat réseket tölti fel, amiket a szaxofon hagy. Aztán jön a zongora is és az ember arra gondol, hogy ezt napestig lehetne hallgatni…

Herbie Hancock (The Piano 1979)

Mindig is nagyra értékeltem a tudását, de amíg ezt a feldolgozást nem hallottam, valahogy Herbie Hancockról sosem az jutott eszembe, hogy költői, vagy elgondolkodtató lenne. De itt ahogy egyetlen sémára felépíti a kíséretet, mintha ugyanaz a gondolat férkőzne minduntalan a tudatunkba. Valami, amit képtelenek vagyunk elengedni. Ez az impresszív, gazdag talaj táplálja, simogatja, csalogatja elő a dallamot, amelynek indái aztán mindent behálóznak és életben tartanak. Mintha ez az egész valahol a lélek legtitkosabb zugaiban zajlana, ahol kincseinket őrizzük. Békét, megértést, szeretetet…

Keith Jarrett Trio (Live in Tokyo 1986)

Na itt se panaszkodhatunk az előadók zsenialitására, hisz Keith Jarrett partnerei Gary Peacock és Jack DeJohnette. Néha megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen négy játékos van, ha beszámítjuk Jarrett kis túlzással éneklésnek nevezhető, amúgy a szólóját hangról-hangra megerősítő vokálisát. Amikor pedig Peacock belekezd a walking bass-be, megállíthatatlan húzása lesz az egésznek. Ők egy olyan oldalát ragadják meg a Green Dolphinnek, ami mámoros örömzenélésbe torkollik, szinte határok nélkül. Érdekes, hogy nem is választanak igazán gyors tempót, de előadásuk minden hangja majd kicsattan az örömtől. A szám végén önfeledten ismételgetett motívum ezt a derűt prolongálja a hallgatóban, akár egész napra is. Érdemes kipróbálni!

Steps Ahead (Vibe 1996)

Jaj, ez nagyon érdekes! Vibrafon színek, úszó szinti akkordok, slappelt basszgitár, rockos dob, egészében véve fúziós hangzás és egy meglehetősen komótos tempó. Különös, de nem idegen a dallamnak ez a jazz-rock karakter, valahogy magától értetődő, hogy lehet egy ilyen olvasat. Meg is szokjuk, a vibrafon és a szaxofon szóló, akár standard mércével is tekinthető hagyományosnak. De ami az utolsó egy percben történik, az vélhetőleg meghaladja a normális halandó képzelőerejét. Amikor egy szép nyílt akkorddal lezárják a folyamatot és az ember bele is nyugodna, hogy ez tök jó volt, kiderül, hogy ez még nem a vége. Mint egy futurisztikus álomban: űrhajó érkezik, hogy magával vigye a dallamot, valahová a jövőbe. (Ó, de meghallgatnám azt a változatot is!)

Cory Henry (Live in Malmö 2015)

Nem állítom, hogy rá se lehet ismerni, de Cory Henry – ahogy az tőle talán el is várható – alaposan kiforgatja a dolgot. Micsoda pompás hangszer a Hammond orgona, és mennyire jól áll a Green Dolphinnak ez a teljességgel sajátos, kissé ironikus hangzás (úgy értem: a hangszerből adódó csúszkáló intonáció, mintha megkérdőjelezne minden egyes hangot). Arról sem szeretnék vitát nyitni, hogy kb. mennyire kell ismerni a dallamot, a harmóniákat, a stílust, hogy ez a blues-os karakter, ez a kicsit lukacsos textúra megszülessen. Abban viszont remélem mindenkivel egyetértünk, hogy ez a muzsika tele van meglepetéssel, változó tempója, meg-meglóduló futamai, bolondos ötletei hihetetlenül izgalmassá varázsolják ezt az újabb, könnyű sétát a Zölddelfin utcában.

One Reply to “Negyvenötödik hét – On Green Dolphin Street”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s