Gyémánt Bálint – gitár Tóth Viktor – szaxofon
Fónay Tibor – bőgő Csízi László – dob
Erről a koncertről eredetileg nem is akartam írni, hiszen az albumnak egy teljes bejegyzést szenteltem már, viszont Bálint a White Lies felkonferálásakor megkérdezte, hogy van-e valaki, aki nem először hallgatja a triót koncerten. Remélem azért nem okozott neki igazi meglepetést, amikor többen is jelentkeztünk, de kedvesen tudakolta, hogy miért jöttünk megint. Amire ott nem volt mód, most fejteném ki. Remélem nem bánjátok!
Szóval azt gondolom, hogy Gyémánt Bálint Triójának játéka végtelenül intelligens kifinomult muzsika. Engem sokadszorra is magával ragad számaik lebegő melodikussága, érzékeny, „egymásra odafigyelő” együtt gondolkodásuk. Nagyon szívesen kalandozom velük a keményebb, metálos hangzások földjén (The Last 100 Meters) éppúgy, mint a metheny-sen lágy karakterek világában (Pathway). Rendkívül meggyőző hangszeres felkészültségük és invencióban hihetetlenül gazdag, kreatív rögtönzési kultúrájuk abszolút biztosíték arra, hogy őket hallgatva minőségi időtöltésben lesz részünk. Erre az elvárásra a tegnap esti koncert se cáfolt rá. A True Listener (elemzés itt) még mindig fantasztikusan jó album, és mindhárman elképesztő felkészültek. Végre sikerült megtudnunk, hogy mi is pontosan a GFC. És azt is örömmel nyugtáztuk, hogy a trió mit sem veszített sziporkázó virtuozitásából.
Az est azonban számomra valódi, és nagyon kellemes meglepetést is tartogatott. Ez pedig Tóth Viktor személye és játéka. Szerfelett sajnálom, hogy eddig nem hozott vele össze a sors. Úgy érzem, sok mindent kell pótolnom, ha be akarom hozni ezt a lemaradást. Tóth Viktor kitűnő zenész, nagyon igaznak éreztem a bemutató gondolatot, miszerint zenei anyanyelve a jazz. Így könnyedén be tudott illeszkedni közéjük és nagyon érdekes volt megfigyelni, mennyire más arcukat mutatják a jól ismert nóták, a szaxofonnal dúsított hangzás és egy szuggesztív zenész-egyéniség integrálódásával ( pl. Tricky Knee).
Az est tetőpontja, Tóth Viktor, Train to Sarajevo című kompozíciójának előadása megkockáztatom felejthetetlen élményt okozott. A stilisztikailag nekem eléggé bebop-os karaktert hozott, sőt néha egyértelműen Charlie Parker-es színei jelentek meg, és kicsit a Night in Tunisia hangulata lengte át az egészet. De a következő pillanatban már egészen másfajta, teljesen modern és egyéni hangon szólalt meg úgy, hogy egy pillanatra sem került ellentmondásba a megelőzőekkel. Annyira jó volt látni, hogy a lehengerlő sodrás, szédületes tempó és hangorkán nem csak minket ragad el, hanem a zenésztársak is egyértelműen a hatása alá kerülnek, és hatalmas nagy örömzenélés kerekedik ki belőle.
Szóval a magam részéről ez nagyon bejött, sőt jövök máskor is!
Gyémánt Bálint Trió – True Listener (2017)
Tóth Viktor – Train to Sarajevo (Climbing with Mountains 2017)
Notes 