Harmincharmadik hét

Miles Davis – Doo Bop Song (Doo Bop 1991)

Ahányszor csak szembe találkozom Miles-szal, mindig ámulatba ejt az a nyughatatlan szellemiség, ami pályája során a folyamatos megújulásra késztette. Aki 65 évesen olyan nyitott és friss, hogy Easy Mo Bee-vel hip-hop albumot készít, úgy képzelem, egyfolytában kereste az új lehetőségeket. Tökéletesen felismeri a hip-hop alapok jazzes gyökereit és olyan halált megvető bátorsággal ülteti rá a trombita szólót a finoman hullámzó, szinte repetitív rap szövetre, mintha mindig is így lett volna. Sőt valahogy össze is gyógyul a két szál, szétválaszthatatlanul egy anyaggá szövődik. És közben azt is becsülöm, hogy bármilyen messzire is megy ötletei megvalósításában, és bármilyen profán is maga a rétegzene, amivel dolgozik, a végeredmény sosem lesz olcsó, de érthetetlenül elborult sem. Épp a kellemesen hallgatható határán egyensúlyoz, de tökéletesen megbízhatsz benne, mert sosem téved.

Ben Williams – Half Steppin’ (Coming Of Age  2015)

E szám hallatán a kritikusok előszeretettel emlegetik a Weather Report-ot és Pastorius-t, és alapjában véve teljesen igazuk van. Az a progresszió és invenció, ahogy a WR működik, jellemzi Ben Williams gondolkodását is. Témája merészen kromatikus és magabiztos kézzel nyúl a kortárs jazz harmóniavilág elemeihez. Meghatározó – de az egész hangzást nem uralja el – a Jaco-szerű, torzítatlan és valahogy nagyon tiszta basszusgitár sound is. Mindezeken felül ott van a latinos sűrű ütős és a rendkívül meggyőző billentyűs és fúvós részleg is. Mindenki teszi a dolgát, hogy létrehozza azt a kifejezetten szerves, izgalmas egységet, amire csak a szakmai tudás igen magas fokán válnak képessé a zenészek. Ha megkérdeznék, valójában nehezen tudnám megmondani, hogy miért tetszik. De talán az az érzés ragad meg a kellemes hangzáson túl, hogy ez afféle szofisztikált, értelmiségi élvezet, ínyencség, csemege a léleknek.

Billy Cobham – Mirage (Focused 1999)

Corea & Metheny – Tears Of Rain (Like Minds 1998)

Fleck, Hussain, Meyer –  Then Again (The Melody Of Rhythm 2009)

Dhaffer Yussef Quartett – 17th Flyways (JazzOnze Live 2016)

Ó, milyen érdekes az a szín, amit kikevernek a három húros hangszerből. A zongora, az elektromos gitár és az oud egészen sajátos árnyalaton játszik. Hol egyikük, hol másikuk veszi át a kezdeményezést új és új tónusokat mutatva meg a dallamban. A basszus pedig fáradhatatlanul rója a köröket, nyugodt és szilárd alapokat teremtve, finom ritmikussága és nem utolsó sorban puha hangszíne valahogy keretbe foglalja az egész muzsikát. Néhány alkalommal a többiek is felzárkóznak hozzá, és egy kicsit lendületesebbé válik, hogy aztán hamar visszatérhessen az eredeti lassabb témához, felidézve és emlékezetessé téve a kezdeti nagyon kellemes, nyugodt hangulatot.

Greg Spero – Song 21 (live at Cafe Cordial 2015)

2 Replies to “Harmincharmadik hét”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s