Harminckettedik hét

Richard Bona – Eyala (Scenes From My Life 1999)

Persze lehet beszélni a bámulatos egyszerűséggel és hallatlan szakmai hozzáértéssel összerakott alapokról. A zongora, basszus, dob tökéletesen összecsiszolt hangzásáról, meg arról is, hogy az egész darabban egyetlen felesleges hang sincs. De legfőképpen megint arról kéne megpróbálni írni, hogy mi is az, ami megszólal Bona hangjában? Kendőzetlen őszinteség, ősi természetesség, pillanatok, amelyekben egy művész, vagy méginkább egy ember teljes kitárulkozásának lehetünk fültanúi. Szavakkal és mégis szavak nélkül, de tévedhetetlenül talál utat a lélek legbensőbb rétegeibe. Hangja csodálatos tisztasággal visszhangzik a hallgatóban, aki boldogan adja át magát a varázsének ringató, simogató, gyógyító erejének.

Snétberger & Stockhausen – Suave (Streams 2007)

Anuar Brahem – Like a Dream (Souvenance 2014)

Azt hiszem ennek a darabnak a tónusa az, ami leginkább megragadó. Eleve az oud hangszíne hihetetlenül dús és vonzó. Bevallom, számomra az összes lantok közül talán a legkedvesebb. De itt Anuar Brahem gyönyörű, érzelmes lantjátékánál jóval többről van szó, arról a csillogó, pazar zenei matériáról, amit a quartett együtt kever ki. Ahogy a basszusklarinét búgása, megmaradva a mély regiszterekben tökéletesen kiegészíti a basszus és az oud puha pengetését. Ahogy a zongora lágyan fényezi fel a felületet, még tovább gazdagítva bársonyos simogatását. S mindez ámulatba ejtő nyugalommal és biztonsággal történik. Minden hangja ajándék.

The Zawinul Syndicate – Madagascar, (Live Croatia 1999 13:30)

 

Oregon – Fortune Cookie (Northwest Passage 1997)

Steps Ahead – Vibe (Vibe 1995)

A Steps Ahead zenéje valahogy mindig annyira meghittnek tűnik. Mintha születésedtől fogva hallgatnád, újra és újra előjönnek a jól ismert dallamok-ritmusok és mégsem unod meg. Úgy van ezzel is az ember, mint a kedvenc csemegéjével, valahol mélyen benned, egy kis zugban mindig tartogatsz neki helyet. Hogy mitől ilyen jó? – talán hogy tökéletesen ki van találva, minden a helyén. Annyira kellemes hogy nem ront ajtóstól a házba, csak finoman teszi a dolgát. Hangszerelése egyszerre lágy és kerek, emellett rendkívül színes és invenciózus. A vibrafon-szinti-szaxi trió dominanciáját káprázatos módon alapozza meg a ritmusszekció. Olyan simán hullámzik körülötted, észrevétlenül sodor magával, és már ritmusra ver a szíved is. Jó ritmus ez. Átmozgat, felélénkít, megvidámít…

Jarrett & Garbarek – Chant of the Soil (Sleeper 2012)

One Reply to “Harminckettedik hét”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s