Huszonötödik hét – Bach

J. S. Bach – D-dúr Allemande (Glenn Gould 1981)

Ami Gould játékában felülmúlhatatlan, hogy a hangoknak nemcsak egy dallamban, hanem önmagukban is van értelmük.  A dallam és kísérete artikuláció szempontjából sokszor teljesen eltér és mégis olyan organikusan kapcsolódik egybe, hogy szét se tudnánk választani. Ha Bach zenéjének megértése a célunk, olyan mélységekre számíthatunk, ami minden képességünket próbára teszi. Úgy tűnik, Gould jóval előttünk jár ezen az úton, és értelmezése újabb és újabb dimenziókat világít meg. (4:56-tól)

 

J. S. Bach – D-dúr Allemande (Schiff András 2007)

Schiff András talán egy kissé gyors tempót választ az Allemande kitételhez igazodva. S bár hangszíne rendkívül  lágy és érzékeny, a tempó nem engedi a tétel csodálatosan éneklő dallamát teljes szépségében kibontakozni. Szinte díszítésnek érzékeljük a felső szólamot, míg az alsó pillanatonként változó hangnemei kissé megkavarják az embert. Mire a végére érünk enyhe, mindazonáltal kellemes szédülés a jutalmunk. (6:05-től)

 

J. S. Bach – D-dúr Allemande (Ton Koopman 2013)

Bachot csembalón hallgatni egészen különleges élmény. Ton Koopman hangszere csodálatos hangszínnel bír és a játékosa tökéletesen tisztában van a barokk játékmód minden titkával. Az artikuláció, nagyon tudatos szólamvezetés, a gazdag ékesítés mind mind segíti, hogy teljes pompájában lépjen elénk ez a gyönyörű tétel. Emellett olyan fűszer is bőségesen adagolódik e csodás főzethez, amire nem is gondolunk és ez a rafináltan kimódolt ritmika. Mert bizony távolról sem azokat az egyenletes értékeket halljuk, amit a kottában látunk. (26:45-től)

J. S. Bach – D-dúr Allemande (Brad Mehldau 2016)

Mehldau keze nyomán azért kisebbfajta átalakuláson megy át a bachi anyag. Szembetűnő hogy szabadabban bánik a tempóval, ahogy a dallam nekirugaszkodik, és aztán lecsendesül. Mint kiváló jazzista ritmikája amúgy is jóval változatosabb egy átlagos zenészéhez hasonlítva. De ő amúgy sem átlagos, az apróbb melodikai pontatlanságokért bőven kárpótol a varázslatosan puha tónus és a szinte éterien finom hangvétel. Játékát hallgatva nem tudjuk, és talán nem is akarjuk érteni ezt a zenét, csak hagyjuk megtörténni. Csodás, nyugodt zúg, ahol megpihenhetünk. (01:03:55-től)

Koncertfelvétel

Brad Mehldau – Impro a Bach Allemande (Live 2016)

Ez a meghitt hely az otthona annak a keresetlen egyszerűséggel megfogalmazott improvizációnak, amelyre Bach allemande-ja ihleti Mehldaut. Semmi sallang, csak a kicsit romantikus ízű harmóniák, melyek teltsége, melengető tónusa kioldja, átmossa a lelket. Itt nincsenek túláradó érzelmek, csapongó hangorkán. Alapvetően Debussy jut eszünkbe, az ő Elsüllyedt katedrálisa idéződik meg a szinte ritmus nélküli, tág felrakású akkordsorok nyomán. Ahol a víz, mint az univerzum alapeleme, időn és téren kívül helyezi a roppant építményt. Ahogy lelkünk is megszabadul a terhektől, és hálásan fogadja azt a végtelen nyugalmat, amit Mehldau zenéje sugároz. (01:08:13-tól)

 

Matt Herskowitz – J.S. Bach: c-moll preludium

 

The Modern Jazz Quartet – Blues in C Minor (Blues on Bach 1974)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s