Dave Holland Trio – MOMKult 2017. 12. 04.

Dave Holland, aki a jazztörténetet a tíz ujjában hordozza, kísérletező zenész – írja az egyik programajánló. Hallgatva Miles Davissel közös, vagy számos saját formációjával készült felvételeit, olvasgatva nyilatkozatait egyre nagyobb várakozással készültem a koncertre. Nagyon érdekelt, milyen lesz az ott helyben születő új verziója annak a zenének, ami egy turné közben jött létre. Szóval, hogy fog-e nyomot hagyni, látszani az állandó átalakulás, lesz-e valami esetlegesség vagy habozás, és egyáltalán, mennyire fogom exkluzívnak és megismételhetetlennek érezni az egészet.

Hát jelentem, ez pazar volt!! Kezdve azon, hogy olyan megnyerő őszinteséggel, szerénységgel és nyugalommal konferálta fel a triót és a zenét Holland, hogy mindenki pontosan tudta mire számíthat, és hol van az ő helye ebben a történetben. Utazás következik – mondta – és a végén találkozunk.

El is indultak … Egészen kiváló zene bontakozott ki. Gyönyörű bevezető, átkötő felületek, hamvas, szinte gyermeki tisztaságú, ártatlan melódiák szóltak, mégis volt benne valami dögös. Ezeste jobbára a blues világába tettek kirándulást, nagyon érdekesen ötvözve a jazzesen puha (de nem lágy) hangzással és harmóniavilággal. Lendületes tempók, szédületes váltások, a pillanat tört része alatt összeálló együttmozgások, lukacsos ponttémák, amiről valahogy a gyöngyfüggöny jut az ember eszébe. Máskor sistergésig sűrített, izzó kavalkád váltott hirtelen át egy-egy lírai duettbe, vagy szólóba. Vagy amikor a tetőponton ismételgetett témába hozták bele az új témát, így egyszerre szólaltatva meg a kettőt, olyan volt, mintha átkevernék az egyik számot a másikba.

Ami Dave Holland bőgő-tudományát illeti, vérprofi, üdítően szellemes és természetes előadásban volt részünk. Ragyogóan tiszta, ha bőgőnél lehet ilyet mondani, fényes hang. Tudható, hogy Holland elmúlt hetven, és igen, olyan tudatosság és mértéktartás jellemezte, amelyre talán csak a legnagyobbak képesek, vagy ők is csak egy bizonyos kor után. Ezzel együtt zenéjének lendülete, zenekar-vezetése a legkevésbé sem mondható komótosnak, sokkal inkább az eleven, játékos és a színes jelzők jutnak eszünkbe.

Kevin Eubanks, a gitáros már bizonnyal több vitát vált ki a hozzáértők körében is. Saját fejlesztésű elektromos hangszere rendkívül pici. Úgy kezeli, mintha akusztikus lenne, és soundját az is nagyon különlegessé teszi, hogy nem használ pengetőt, hanem ujjbeggyel, még csak nem is körömmel penget. Ettől a hang meglehetősen puha lesz, kicsit mintha benn is maradna a hangszerben. Mindezzel együtt virtuozitása, kissé zárkózott karaktere ellenére szárnyaló fantáziája felől egy pillanatnyi kétséget sem hagyott. Szerettem, amit csinált.

Őszintén megvallva azonban, hármuk közül az igazi kedvencem a dobos, Obed Calvaire. Már egy ideje figyelgetem felvételeit az SFJazz Collective, vagy sok-sok más mellett pl. Richard Bona kísérőjeként. Mindannyiszor rendkívül kifinomult és érzékeny muzsikálást hallottam tőle, amire szerencsére most sem cáfolt rá, sokszor mármár inkább percussion-szerű volt, mint dobolás. Ezeken túl pedig színpadi jelenléte és előadása teljesen ámulatba ejtett. Mint egy kisgyerek a játszótéren, olyan örömmel, rácsodálkozással, szeretettel és lelkesedéssel fordult hangszereihez és művésztársaihoz. A szemünk előtt megformálódó és kibontakozó ötletei számos alkalommal csaltak mosolyt mindannyiunk arcára.

A koncert legemlékezetesebb pillanatait, meglepő módon egy kis baleset okozta, ugyanis az apró gitár húrja egy ponton elszakadt, így Eubanks kis időre kivonódott a forgalomból. Ha valaki addig kételkedett volna, az amilyen rezzenéstelenül kezelték a helyzetet, ahogyan szinte ajándéknak tekintették az időt, bizonyosan meggyőzött mindenkit, hogy igazi klasszis zenészeket hallunk. Azt a duettet sokáig nem felejtjük!! És itt kaptam választ az előzetes kérdéseimre is, hiszen az az együttes, amelyik így tudja kezelni és előnyére fordítani a véletlent, önmagában különleges és egyedi.

Köszönjük a szervezőknek (GetCloser), hogy elhozták őket hozzánk!! Bluesos, rockos, vitán felül izgalmas, lebilincselő és szórakoztató jazzmuzsikát hallottunk az este, és részemről tanultam is valamit: Megmutatták, mit is jelent a szó szoros értelmében játszani a hangszeren/hangszerrel, és hogy miért is hívják játéknak a zenélést. Várjuk az albumot, amit a napokban vesznek fel, mert bizonnyal hasonlóan örömteli perceket, különleges, új kalandokat fogunk átélni velük azon a játszótéren is.

 

(A válogatás inkább Holland életművel való ismerkedést szolgálhatja, mintsem a koncert illusztrációja lenne.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s