Anuar Brahem – January (Souvrenance 2014)
Béla Fleck & The Flecktones – Blu-bop (Flight Of The Cosmic Hippo 1991)
Olyan ez, mintha becsukott szemmel kóstolnál valami brutálisan fűszeres ételt. Első pillanatban, ahogy a basszus (Wooten) és a zongora elindítja az osztinátót még csak a nyelved hegyén érzed a kellemesen csípős ízt. Megkockáztatsz egy kicsit nagyobb dózist és már késő, lángra gyúlik a fejed kívül belül, alig-alig tudsz lépést tartani a szédületes tempóban száguldó hangkavalkádban. De győzöd és kisvártatva igen hálás vagy a pillanatnyi szusszanásért, hiszen hirtelen a jóval lassabb tempót választó közjátékban kifújhatod magad. Persze rövid a pihenő és a basszus szinte észrevétlenül sűrűsödik, amíg már újra az előző fordulatszámon pörög mindenki. Már Fleck bendzsója is különleges tónust ad ennek a zenének és a téma visszatérése előtti szinti és dob színek még tovább dúsítják a hangzást. Hangjai perzselik az érzékeket és bizonyosan emlékezetes nyomot hagynak a dobhártyákon.
Brad Mehldau – I concentrate on you (Blues and Ballads 2016)
Dave Weckl – Wake Up (The Zone 2000)
Trio Stendhal – Caravans (Búcsúkoncert 1993)
Oscar Peterson Trio – Chicago (The Trio 1961)
Lars Danielsson – Song for E. (2010)
Annyira fájdalmasan egyszerű ez, csupasz és mélységesen szomorú. A zongora lefelé hajló, szinte barokkosan ismétlődő akkordjai felett a cselló és a trombita gyönyörű, puha tónusa sem tudja felmelegíteni. Mintha hűvös szél borzolná a meggyötört, katatóniába süllyedt lelket. Már nem is fáj, csak az üresség tátong az érzékekben. Végtelen szomorúság, ahogy a dob, mint a szívverés, lassú és tökéletes monotóniával rója az ütemeket, szinte tudod, ha bevégzi minden másnak is véget vet majd. És úgy lesz.
Notes 