Huszadik hét – Metheny még…

Are You Going With Me (Offramp 1982)

Kapcsolódó írás itt

Minuano (Still Life (Talking) 1987)

Amikor a Minuano első hangjai felcsendülnek, sosem tudom eldönteni, hogy szomorú vagy vidám. Mintha a brazil hűvös szél, amelyről a címét kapta, egyszerre lenne borzongató és frissítő. Lebegő dallamai, nyílt akkordjai különösen hangzanak, de fokozatosan fény és derű járja át őket, és mire a bevezetőből kibontakozik a valódi téma, már nyoma sincs a kezdeti borongós karakternek. Egészen furcsa, hogy koncerten épp ezt a bevezetőt nem szokták játszani, pedig annyira csodálatosan készíti elő a témát, ami ezek után még csillogóbban, fenségesebben robban elő. Egyszerre komoly és játékos, végtelenül sokszínű és egyszerű. Gazdagon hangszerelt felületei, pazarul ritmizált részletei és az egész sodró tempója újra és újra bámulatba ejt.

Last Train Home (Still Life (Talking) 1987)

A Last Train Home kapcsán három dologról akarnék szólni. Az egyik az különleges gitárhang, amit Metheny kidolgozott hozzá. Engem kicsit szitár mélyebb regisztereire emlékeztet, és valahogy annyira meghitté, otthonossá varázsolja ezt a letisztult dallamot, na meg szólót. A másik ügy a dob és a groove, lenyűgöz a klasszikus, mégis zseniális megoldás, ahogy a vonat zakatolást életre kelti a seprűvel. Annyira finom és könnyed és mégis meghatározó, mindvégig markáns. És ami külön figyelemre méltó, egyszerre tud kontrasztban és összhangban maradni, húzni és belesimulni a szinti és a zongora hangszőnyegébe. Nem utolsó sorban pedig, és számos másik darabjában is rendkívül jellegzetes, ahogy az énekhanggal bánik, szinte hangszerként használja a szöveg nélküli többszólamú kórusokat. S így a tetőponton bekapcsolván az énekeseket, csodálatoson dúsítja, színesíti a hangzást, olyan érzelmi energiákat szabadít fel a hallgatóban, amelyek bizonnyal felejthetetlenné teszik zenéjét.

San Lorenzo (Live in Concert 1987)

Mint a testetlen vágy, úgy lepi el az embert. Légies, áttetsző, de hatalmába kerít, s mire észbe kapnál tökéletesen behálózott. Lehetne magyarázni a zenészek csodás hangszeres tudásáról, a rendkívül érzékeny és kifinomult együtt muzsikálásról. És persze azt is tudtuk, hogy maga Metheny mesteri módon bánik a hangszerével, de az az üveghangos bevezető átvezető  téma, amit idekomponál, a léleknek olyan zugaiba talál el, ahol a legbecsesebb, legféltettebb kincseket őrzöd. És mit csinál ott? Hát rezonál, gyógyít, kisimít.  Mire végez a szólókkal is, a minden rendben lesz mosolya ragyog fel az arcodon.

The Roots of Coincidence (Imaginary Day 1997)

Like Minds (Like Minds 1998)

Kapcsolódó írás itt

Country Roads (Like Minds 1998)

Another Life (Speaking of Now 2002)

You (Speaking of Now 2002)

Make Peace ( Metheny/Mehldau 2006)

Kapcsolódó írás itt

Kin(<__>) (Kin 2014)

Born  (The Unity Sessions CD2 2016)

Miért van az, hogy Herakleitosz ide vagy oda, akárhányszor is belelépsz ebbe a folyóba, mindig ugyanaz történik? Metheny zenéje tetőtől talpig átmos, feltölt és a felhők fölé repít. Mintha hallgatva egy másik dimenzióba, egy jobb világba merülnél bele. Csodálatosan lágy, puha tónusokkal megfogalmazott esszenciális muzsika ez. Azon talán nem is gondolkodsz, hogy vajon ki mit tesz hozzá, hiszen a pillanat lassan körülölel és minden érzékedet betölti fenséges, tökéletes nyugalma. Hát add át Magad neki!