Tizenharmadik hét – John Coltrane

 

Nem hinném, hogy Coltrane-ről, vagy a zenéjéről képes lennék újat mondani, vagy hogy bármi, amit mondok leírhatja, amivel megajándékozott bennünket. Persze a mondási kényszer azért mélyen nem hagy nyugodni, szóval megpróbálom szavakba önteni a hallgatása okozta élményeket.

Gyakorlás

Technikai felkészültsége páratlan, úgy hírlik kíméletlen kitartással gyakorolt, és hogy korai felvételeihez képest a későbbiek tökéletesen megmutatják, egy csillogó tehetségű ember mire juthat a fáradhatatlan munka során.

Ott van a Dizzy Gillespie zenekarával készített Night in Tunisia. A szám persze a maga nemében egyszerűen tökéletes, és Coltrane kifogástalanul teljesíti a szóló-feladatát, de sem a sound, sem amit játszik nem kiemelkedő. Érdekes, bár adja magát a keleties skála, amivel indít, de talán nem viszi következetesen végig, és valahogy mintha nem is tudná a kör végégre lekerekíteni. Csak úgy abbamarad.

Az All Blues tenor szólója azért egy másik dimenzió.  Engem mindig lenyűgöz, amilyen biztosan tartja kézben a folyamatot, hogy miként lehet az improvizáció ennyire tudatos. Mennyit kell ahhoz gyakorolni, hogy ilyen organikus módon lehessen a zenében mozogni. Itt már az a bizonyos hangszín is kiforrott. Vélhetőleg a kamara felállás is megfelelően párnázza és emeli ki, de amikor megszólal akkorát dobban az ember szíve, hogy tetőtől talpig beleborzong.

 

Komponálás

A jazz világától a legkevésbé sem idegen a feldolgozás, de mekkora bátorság és fantázia kell ahhoz, hogy egy kissé elrongyolódott, enyhén szirupos Broadway-musical számhoz nyúljon valaki. A kérdés nyilván költői, de akár van is válasz rá: vannak olyan géniuszok, akik gond nélkül hágnak át minden konvenciót, döntenek le minden kerítést. Szóval, hogy ez nem is bátorság kérdése. A My Favourite Things az egyik legkiválóbb példája ennek. Coltrane opuszában az a legcsodálatosabb, hogy amellett, hogy szinte teljesen átgyúrja, mégis meg tudja őrizni az eredeti szám gyermekien játékos karakterét. Még a szólóban is úgy ízlelgeti, forgatja, hintáztatja a motívumokat, mint az elmélyülten játszó gyermek.

A saját zenekarával felvett Giant Steps volt az első olyan albuma, amely csak saját kompozíciókat tartalmazott. A címadó szám például minduntalan a tempójával is elkápráztat, de itt kezdődik el az alkotó folyamat, amely Coltrane-t a jazz történet egyik legmeghatározóbb újítójává teszi. Arra nem mernék kísérletet tenni, hogy ezeknek harmóniai és technikai innovációknak nyomába eredjek. De annyi bizonyosan hallható még laikus füllel is, hogy a kompozíciók kicsit elrugaszkodnak a megszokott zárt szerkezettől éppúgy, ahogy a szaxofon szólók elhagyják a ritmus szekció biztonságát, hogy az alapok felett lebegve, éteri magasságokba emelkedjenek. Alapnak és szólistának ez a külön-mozgása mégsem szervetlen, sejthető a köztük feszülő mélyebb összefüggés. Mi tagadás, a befogadó számára nem akármilyen feladat megélni ezt a diverzitást. Van, aki be is vallja, ezt már nem nagyon érti. Részemről úgy gondolom, talán nincs is szükség a megértésére.

„Soultrane”

Zenéjét lelke tiszta kivetülésének tekintette, ezt akarta megmutatni a közönségnek. Felvételeiből néha elképesztő szomorúság árad, sokszor már-már inkább keserűség, máskor, például a Miles Davis-es produkcióiból jóval derűsebb felhang sugárzik. De nem is derű vagy ború a legfontosabb, hanem az a földöntúli, szinte szakrális nyugalom, amely játékában tükröződik. Dzsida Jenő szavaival élve: „ki lemosdotta rég a földi vágy sarát, s félig fent lebeg a tiszta étheren,, Vajon tényleg képes volt zenébe desztillálni a lelkét? Annyi bizonyos, hogy a XX. század egyik legnagyobb hatású muzsikusa (a jelen idő szándékos). Őt hallgatva észrevétlenül töltődsz fel valamilyen lelki energiával, és kerülsz át egy lenyűgöző, másik univerzumba.

Dizzy Gillespie – Night In Tunisia (1951)

Blue Train (Blue Train 1957)

Miles Davis – All Blues (Kind Of Blue 1959)

Giant Steps (Giant Steps 1960)

Naima (Giant Steps 1960)

Mr. P. C. (Giant Steps 1960)

My Favorite Things (My Favorite Things 1961)

In a Sentimental Mood (Duke Ellington & John Coltrane 1962)

Equinox (Coltrane’s Sound 1964)

A Love Supreme Part I – Acknowledgement (A Love Supreme 1965)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s