Ötödik hét

1.Shakti – Lady L (Natural Elements 1977)

2. Snarky Puppy – Tio Macaco (We Like It Here 2014)

 

3. AT Ensemble – Szárnyak (Archivum 2003)

Arra azért érdemes számítani, hogy róluk kevéssé leszek képes elfogulatlanul írni. De mivel ellenállhatatlan a belső kényszer, hogy AT-élményt megosszam, hát megkísérlem nem túlsággal elragadtatni magam. Ez a szám mind hangszerelését, mind kifejező eszközeit tekintve egészen egyszerű. Az akusztikus gitár és  hegedű akár egy klasszikus zenei felvétel előadó párosa is lehetne. Letisztult dallama és formái is ugyanazt a mértéktartó, gondolkodó zenélést sugározzák. Figyelemre méltó az együtt muzsikálás és közös építkezés, amit Gyulai Csaba és Koós László megvalósít. Egy pillanatig sem fut túl, s mégis megannyi árnyalatot jár be az érzelmi palettán, mert bizony ez a lélek zenéje. Ahogy szárnyra kap a hegedű az improvizációban, úgy olvadnak le a tartózkodás korlátai, és mire a gitárszólóhoz ér, már mer szomorú is lenni. Igen bánat, ha nem is a zokogós fajtából való. Inkább olyan, mint amikor valami szomorú emlék jut eszedbe, már nem fáj ugyan, de a helye üres tompaság, és érzed, hogy sok idő telik még el, míg újra fel tudod tölteni élettel. De a végén ott csillog a remény…

 

4. Balázs Elemér Group – Ave Maria (Early Music 2014)

Azt már Garbarek óta (pl.: Officium 1994; Officium Novum 2010 albumok) tudjuk, hogy a jazz és a régizene kiválóan megférnek egymással. Az viszont kissé meglepő, hogy a magyar jazzélet kiváló képviselői is kimerészkednek, erre a lényegében feltérképezetlen tájra. A lemeznek külön érdekessége, hogy az AT két tagja (Mizsei Zoltán és Gyulai Csaba) is énekel. Hogy épp az ő közreműködésükkel jött létre ez az album, az viszont egyáltalán nem csoda, hiszen a Hilliard Ensemble-nél tanultak énekelni (akikkel Garbarek felvette az ominózus albumokat). A Guerrero motettát nagyon tisztán, zengő dinamikus hangon formálják meg, amelynek polifóniája, egymás körül kanyargó folyondár szerű szólamai tökéletesen kontrasztálnak a második rész álló, szinti akkordjaival. Ez a kompozíciós ellentét teremti meg a koherenciát a két rész között, illetve az, hogy sejtésem szerint szintén az ő hangjaikból van generálva. De ha ritmikai szempontból vizsgáljuk ugyanerre jutunk, a régizenei rész melodikai dominanciája áll szemben, a jazzes rész gazdag és differenciált ritmikai világával, amit az ütők valósítanak meg. Szépen van ez.

 

5. L’Arpeggiata – Tres sirenas (Mediterraneo 2013)

Jogos a kérdés, hogy ez a felvétel mi okból kerül bele a válogatásba. De ha figyelembe vesszük, hogy Christina Pluhar együttese valójában népzenei/etno alapokhoz nyúl a világzene, és nem ritkán a jazz eszközeivel, talán mégis indokolt a választás. Az pedig, hogy mindezt reneszánsz és barokk autentikus, húros hangszereken adja elő (kivétel a balkáni eredetű vonós, a gadulka), különleges varázsköntöst kerít ennek a szépséges dalnak a vállára. A kíséret harmóniáit némiképp megbolondítva, leheletnyi jazz-es ízt kap, ami olyan szervesen illeszkedik a dallamhoz, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy eredetileg azért valószínűleg nem így hangzott. Az egészre pedig az énekesek teszik fel a koronát, forróra hevítve az amúgy sem hűs zsarátnokot. Vagy a címre gondolva (három szirén), tulajdonképpen kétség sem fér hozzá, hogy ezek az ellenállhatatlan csábítás dallamai. És mi tagadás, engem bizony rabul ejtenek.

 

6. Hijaz – Never Far Away (Live 2016)

 

7. Jan Garbarek – Cego Aderaldo (Magico : Carta de Amor 2012)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s